Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Magnapló 2017.07.25. Eredetek Egyesülete megrekedés (Selina eredet)

 

 

 

tessék.. , eddig eredet felé haladók.. (mától visszafelé haladók).
Ezt a videót már eleve fel sem tudtam venni, a teljeset. 
Szépen megmutatta az energia hol akadt el a felvétel, kik, milyen eredet minőség mögötti emberi fonák szándék blokkolta. 
Sokszor, sokféle akartak már eltüntetni, ellehetetleníteni, volt már olyan, amikor tavaly két Ambarees (Dubaiból egy lány és innen egy férfi) ketten együtt amikor összekötöttem őket, hogy kiegyenlítődjenek női-férfi oldalról, olyan piszok erősek lettek ketten, de sajnos még tele egy csomó akarat szándék egóval terhelten, hogy amikor nem tetszett nekik egy információm, akkor fogták és az ellenállás tudatukkal szabályosan magától lerepült a gépem az asztalról, és majdnem ripityre tört. 
Minden eredet képességgel bírók más miatt állnak ellen, és más képességeken keresztül képes blokkolni.

Pár héttel ez előtt nálam aludt egy újabb Selina.. már a megszámlálhatatlanadik. ismét kapott energiát, ismét kapott információt, ismét egy újabb erőre kapott, és még pár napig utána egészen határozottan úgy gondolta,. hogy együttműködik. 
Ugye egészen érdekes módon náluk reked meg a videofelvétel, és nem tudtam tovább mondani, azóta sem.. 
Sőt már le is töröltem a tábláról. 
Sőt msot már magának ennek videónak sincs semmi értelme, ahol azt mondom el, hogy bizonyíthatóan kik voltak már benne , akik fent voltak a hanganyagokban, akikkel bizonyíthatóan együtt dolgoztunk az anyagokkal.
Csak Ők voltak majd százan. Nem tudtam felvenni, mert közben ugye ma megsemmisült a teljes bizonyíték. tehát már semmi sem bizonyítja, hogy ők tényleg dolgoztak ebben.

Az egy dolog , hogy innentől egyetlen egy eredet sem fogja elérni a saját többi eredete anyagát, amire senki másnak nem lett volna saját magukon kívül nagyobb szükségük, de valójában még a szívtudat facebook csoport is és minden teljesen értelmetlenné válik, még ez a videó is, hiszen mindenhol ezeket a linkeket raktam, hogy mi mihez kapcsolódik, melyik anyag.

Gigantikus, ember feletti több embernyi élet alatt össze nem szedhető munkaanyag pusztult ma el, omlott össze, és omlottam össze én is.

És nagyon HAMIS álságos, és szégyenteljes másoknak úgy "árulkodni", hogy én kértem , hogy törölje, kihagyva azt a nagyon fontos mondatot és igazság információt előle, hogy az egész mátrix által addig nyomtalak, fenyegettelek, zsaroltalak 2 éven át, amíg végre bele nem döglöttél., és ki nem mondtad, hogy letörölhetem.
És kimondtam, megadtam neki magam. Előtte felhívtam Ríz Emília-t, aki ugyan nem sokat fog fel még az egészből, de ő volt az egyetlen akinek el tudtam mondani egyáltalán, hogy belehalok, nem bírom tovább ezt a nyomást., meg kinyírja a biológia formámat már, és most mi legyen. És együtt mondtuk ki, szó szerint, így akkor bassza meg, dögöljön meg, törölje basszus, törölje, aztán viselje a következményeit, terhét súlyát. 
helló!

De ebben nem egyedül nyomott ám!
Mert amikor Myriel Anita lakott itt nálam, akkor ketten haltunk majdnem bele, annyian nyomtak, préseltek, facsarták ki belőlem és belőle is szuflát, akkor, azokban hanganyagokban, felvételeken látszik még hangsom sem volt, olyan szinten nyomorítottak, passzíroztak a többi eredet és a saját Myriel energiája, hogy elfojtsanak minket, és ne merjünk haladni, dolgozni. Amikor ketten laktak nálam Nora Selinával, nah, akkor tökéletesen kicsináltak, 5 nap alatt, remegett a végén már kezem lábam, alig bírtam felkelni, annyira szétszedtek, a rajtuk keresztül becsatlakozó egész visszahúzó energetikai uszályuk, kapcsolódásaik. Az utolsó erőmmel, az utolsó pillanatban raktam ki őket, hogy túléljem. 
és ehhez képest újra beengedtem a nagyon sokadik Selinát már megint voltam ennyire hülye,. már megint Igaz, Tímea Györke. És utána hányszor írtunk neked, Mara Asztalosné Cila is , én is, és csak lapítottál, hogy most akkor csinálod az eyesületet és jössz az eredetet csinálni, vagy sem.. szórakoztál velünk. Úgy kellett nagyon határozottan egy igent, vagy egy nemet kiszednem a végén belőled, nagy nehezen, már rövidre zártan, hogy ne folyasd el az energiánkat azzal, hogy úgy csinálsz mintha itt lennél, de mégsem .. Nyitott csap ként elviszel, de vissza nem táplálsz. Majd kerek perec simán pofátlanul kimondtad, hogy nem veszel részt benne.
csak úgy. A milliomodik Selinaként eszméletlen pofátlanul, csak elvevően, soha semmit visszafelé nem táplálóan. 
Mindegyik eredetnél akik már ismerik magukat, és benne voltak bármelyik körön, szinten az anyagban, mind visszafordult, valójában nekik nem érdekük , hogy haladjunk az eredetbe. Sőt nekem még nem is jött Merlin-Myriel, kettő volt csak, azok már a legelején kicsapódtak vissza, ellentartanak. Vagyis egyfolytában az az érdekük, hogy ne haladjunk.
És ez minden eredettel így van, és itt a végére már behúztam a legöregebb minőséget, az El'Shaddait, akiknek meg aztán igazán a legrégebbi, legerősebb kötéseik vannak, és érdekeik, hogy maradjon a mátrix ebben a formában. és Borsos Miklós is kijelentette kerek perec, hogy ő nem vesz részt a közös kollektív teremtésben, majd küld valaki mást maga helyett. 
Jó, együtt piszok erősek vagytok, és végig egyedül kellett tartanom, még egy párt sem kaptam, nem hogy több társat. Jah, igen aki párszerű lett volna, az még csavart, nyomott , ütött, vágott és tüntetett volna el a teljes kollektív rajta keresztül is.
Majdnem meg is ölt. Ez tavaly volt. Mert az a szerencsétlen ember annyira nyitva van, és kifordultan, hogy rajta bármi be tud nyúlni, késsel támadt rá a kutyámra, és rám. Egy elmebeteg és felvonultatta egyben az egész teljes mátrix összes kinyíró minőségét. Kb milliárd fej nézett át rajta, és egyben akartak, akartatok eltüntetni, megsemmisíteni.
Jah, és a legdurvább pár hónapja ennek a Jani nama1Ba'Ronisnak a teestvére, Szűcs Lívia Nama'Ba'Ronis, akinek mindenféle démonikus hangok mindenfélére rábeszélik a fejében és emiatt szétesve volt a Nyírőben előtte vagy fél végig, vagy meddig. Közveszélyes elmebeteg, és beengedtem, ez után a passzírozós zsarolós Jani testvére után, mert annyira hülye Shana és annyira nyitott, és annyira teszem a dolgom, és a küldetésem, hogy még ez után bejöhetett ez a csaj, és éjjel felébresztett, hogy a hangok nagyon durva dolgokat mondanak neki, basszus, akkor jöttem rá, hogy atyám, akár azt is mondhatták volna neki, míg alszom vágja el torkom, és akkor garantáltan megszabadultatok volna tőlem, és akkor nyugi, nem változik ez a klassz túlélős vidám mátrixotok nyugi. És az előtte egy évig,, hajléktalanul az országban, az összes anyaggal ahogy mentem, és próbáltam rá még abban az állapotban is vigyázni, hogy megmaradjon nektek, és folyathassam, ha majd végre lesz hol laknom a fizikai térben, igaz Myrielek? akik most is pénzt kérnek tőlem ezért, miközben.. ugye.,. , és őszes eredet együtt véve. 
Tartsam meg nektek bármilyen körülmények között, adjam el a házam, költsem szállodákra mert egyetlen egy eredet sem adott bele az eredetbe legalább egy teret, ahol dolgozni tudtam volna. De azért tartsam meg nektek, miközben a másik oldal egyfolytában nyomott, zsarolt, fenyegetett, hogy vegyem át tőle az informatikai részt is, miközben még a saját számítógépemhez sem jutottam hozzá, hiszen hajléktalan voltam, és a Visegrádi moziban parkolt még a gépem is, az összes anyagotokkal. De vegyem át, és nyom, és fenyeget. 
Szerintetek ez normális emberi viselkedés?
Emberek, mert nem merem eredetnek hívni az ilyet, mert ez az ember alatti minőség, és az eredeteknek a közelében sem vagytok egyikőtök sem, és így nem is lesztek , mert esélyetek sincs innentől hozzáférni az odajutás segítséghez, 
Okés..

szóval meghaltam, kinyírtatok együtt sikeresen, jó munkát végzett mindenki együtt.
Sikerült.
Szuper!
Az anyag mögötti energia teljesen összeomlott valósan, nem képzelgés, ha még ennyit sem fogadtok el, amikor az mondja aki felépítette, és erővel eddig megtartotta, és ha én mondom, hogy megsemmisült, akkor az úgy van ember, és ha bármit is lementettetek, amögött nincs semmi, semmi, halott, üres szavak, üres írások, energia nélkül. 
Nah, nem ragozom tovább.. mert kilométerbe sorolhatnám a neveket, de az biztos, hogy akik ezen a videós táblán rajta voltak, azoknak jelen pillanatban mind az volt az érdeke, hogy eltűnjenek , és ne legyen róluk bizonyíték.

Hát sikerült!

Ennél több is sikerült!
Végleg. Most tényleg. és ez már visszahozhatatlan, mert nincs mg az energia, meghalt, összeomlott.

https://www.facebook.com/judit.pasztor.92/videos/g.906830506013149/1334449986624445/?type=2&theater

 

 

 
 


Webáruház belépés

Regisztráció Jelszókérés

Utolsó kép


Facebook

Levelezőlista



Statisztika

Online: 7
Összes: 400719
Hónap: 6901
Nap: 164