Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Fordulás elkezdődött! Amikor kirántódik alólad a valóságod, és nem érsz rá meghalni :) I. felvonás Napló

 

 

Napló:2013.02.18.

Nesze Neked felemelkedés, meg átfordulás a valós valóságba...

 

Amikor már élesben történik egyáltalán nem olyan lányregény, mint ahogy képzeltem volna...

vagy szerintem bárki...

 

Ma február 18. van.

Ír erről Veres Mónika is, Drunvalo is... hogy a 18-19 az valami überbrutál lesz, és itt történik meg a valós váltás...

persze mindenkinek a saját történetében úgy, ahol éppen tart.

Már a szombati programon is, ami elvileg párkapcsolatinak indult, kiderült, hogy valójában a felemelkedés 3 fázisán mentünk végig, aminek az adott tudati fázisnak a hozzá tartozó párkapcsolat minőség csak egy része, de az egészen futottunk végig, nem csak mentálisan, hanem energetikailag, eljátszva, ledemózva, megtapasztalva az adott tudatszint kapcsolódási minőségeit, hiánykapcsolódási pontjait, és oldottuk ki, fel, ami felismerésre került, tudatosodott...

A harmadik fázisban igen nagy meglepetés ért még engem is, hogy mennyire képtelenek voltunk felállni, vagyis valósan felemelkedni...

Erre bizony meg kellett tanítani a formát, a testet, mert ilyet még sosem csináltunk, hogy testben történjen meg, a testtel együtt.

Akkor jöttem rá, hogy bizony erre nincs kész az emberiség, se mentálisan, se érzelmileg, de legfőképpen fizikailag.

Ezért is csúszik, tolódik az egész folyamat, amit sokan már annyira vártak.

De hiszen nem is csinált még meg senki semmit valósan, eddig csak eljátszottuk, mintha odatartanánk, és futkorásztunk.

Ha még itt leszek, és lesz rá lehetőségem, majd esetleg írok róla.

Most sajnos erre nem érek rá, mert már reggel azzal ébredtem, hogy gyakorlatilag beolvasták nekem a telefonban a Vörös Oroszlánon keresztül, hogyan is kell úgy meghalni, hogy már soha többet ne kössön az anyag, hogyan égessem át a formát a belső tüzemmel, hogy ne maradjon utánam semmi.

Így indult a napom.

A kedves társnőm, akinek ezt be kellett olvasnia, nem is értette, hogy honnan jön belőle amiket mond, mert ezt nem ő mondja... az tuti...

Én, aki már rutinos meghalóvá váltam itt az elmúlt évek alatt, hisz kétszer már ténylegesen meghaltam és születtem újjá ugyan ebben a formában, valahogy ez most mégis megrázott.

Egyrészt azért, mert azt mondtam, hogy nekem tök elég a halálozásokból, bevallom már kicsit unom, lassan már olyan lesz számomra, mint a reggeli fogmosás, másrészt meg belefáradtam már, hogy meghalok és mindig újra és újra azt kell megtapasztalnom, hogy már megint itt vagyok, ugyan abban a formában, és ugyan abban a vetítésben. jaj, már megint. Mint egy folytatásos teleregény, szappanopera, ami sosem ér véget, még a halálaimmal sem.  

Ennek ellenére a mostani telefont, és kilépési információt valahogy mégis sokkal nyomatékosabbnak éreztem.

Majd egy kis lélegzetvételnyi szünet után, még fel sem ocsúdtam, mikor kapom az sms-t, hogy a volt párom szeretne velem beszélni.

Ettől mindig egy kicsit görcsbe rándultam eddig, mert mindig azt éreztem, mintha engem okolna, hogy nem halad az ő története, mintha én ragasztanám őt. Pedig ez nem volt így egy percig sem. Végig gőzerővel dolgoztam a magamén, és mindig azt éreztem, hogy az, hogy maga a közös életterünk, ami számomra a közös tudati terünket jelenti szimbolikusan, az akkor fog menni, ha már van hova menni, vagy legalább már eljutok ténylegesen arra a pontra magamban, hogy mehet...

mert kész vagyok...

és ez majd történni fog, akkor amikor ott van az ideje, és azt érezni fogjuk, ezt nem lehet erőltetni...

ami még nincs ott.

De most éreztem, és tudtam, hogy akár mi is van, bizony beszélnünk kell. Elindult egy sms váltás, időpont egyeztetés.

jah, egy kis időzavar... ezzel kezdődött a napom... majd elmentem fodrászhoz.

Még ilyen fodrász élményem sem volt. Valahogy elkezdett mesélni magáról a lány, és én egyre figyelmesebb lettem, mivel mintha rólam mesélne, minden ponton, csak az ő tudati, és valóságelemein keresztül.

Ugyan az a nagyon erős, betörhetetlen, megzabolázhatatlan csikólány volt mint én, egy nagyon erős, és meghatározó apával. Majd elmesélte az első pártörténetét, ahol egy ugyan olyan erős, akaratos emberrel került össze, és hatalmas viharokat éltek meg, amíg el nem hagyta. Nálam ugyan ez, csak én valami perverz okból ebből 2x12 éves beavató utat jártam be az illetővel.

Majd ezt követte egy igen gyengécskének tűnő párminősége, elmondása szerint. Amikor kimondta a nevét, akkor már kezdtem csuklani, mert ugyan az mint az én következő páromé. Na itt már szájtátva figyeltem, és izgultam végig, vajon miért is nézem én kívülről a saját történetem egy másik verzióját?

És meséli, hogy mivel ő nagyon erős volt, és határozott, és keményen irányított, ezt a párja nem igazán bírta. Ugyan mindig kiderült, hogy tényleg mindig megmondja tutit, és mindig bebizonyosodott, hogy az amit mond, vagy kitalál, az bizony tényleg úgy van, és tényleg az a mindenkinek legjobb...

De ezt a párja nem bírta... és szétköltöztek... majd vissza, és megint szét...

A második szétköltözés történeténél már hátast is dobtam majdnem...

Azt mesélte, hogy bizony az ő párja amolyan nagyon megmentő típus, és hogy talált magának egy lányt, akinek meg pont arra volt szüksége, hogy valaki lelkileg kicsit mentegesse...

Aztán több lett belőle, és mikor ez kiderült, a fodrászom elköltözött a párjától. Itt csak annyi az eltérés a kettőnkében, hogy nálunk ő költözött el, és persze nem tudom, hogy valójában ki akart kit megmenteni.

Amikor kiderült a lány neve, akkor már visítva nevettem, mert bizony ugyan úgy hívták mint engem...

De ez a mi kis fodrászlányunk nem azt csinálta mint én, itt eltért egymástól a két történet. Ő utána nyomozott a lánynak, hogy mégis ki ez, mi ez...

És kiderült, hogy férjnél van, amiről a párja nem tud, és a férj sem tud a viszonyról, mert éppen külföldön dolgozik. Itt nem látok egyezést, mivel ennek nem mentem utána. És ez a talpraesett fodrászlány bizony megkereste ezt a Juditot, és elbeszélgetett vele, hogy vagy visszamegy szépen a saját helyére ahova való, vagy mindenki meg fog itt tudni mindent, ki kicsoda, kinek kije van, szóval szépen rendet rakott a történetben, és a nő visszament a férjéhez, ő meg a párjához.

De ez alatt sokat változott ám, nagyon sokat, ahogy elmondta, de nem csak ő, hanem a párja is, mindketten, és megtanultak szépen együttműködni. És született két szép ikerlányuk is, és most úgy tűnik ez a történet itt révbe is ért. Ezen kívül még nagyon sok hasonlóság volt a két történetben, de most nem részletezném, mert ez csak 2 óra volt a mai napomban.

Ahogy haza értem, akkor olvasta be barátnőm azt, hogy ma bizony mintha meg kéne halni, de nem akárhogy.

Olvasta, hogy bizony a Gólemet, a teremtményemet el kell pusztítani, és hogyan égessem át a szellem tüzével az anyagot, hogy aztán bejussak a felemelkedett mesterek csarnokába, ahol már várnak rám, Jézus, Buddha, a nagy Mágusok... stb, mert megszolgáltam, és ott vagyok, és kész vagyok.

Ettől nagyon sírtam, és rázott a hideg, és fura halálérzésem támadt, amolyan soha vissza nem fordítható, megmásíthatatlan. Úgy tűnt nem kapok több haladékot, vége az egész történetnek, itt vége. Bezárult az összes nagy ciklusom, mindenen végig mentem visszafelé, egészen az eredetmagomig, és már mindent be is csomagoltam, felismertem, megértettem, kidolgoztam az összes érzéstartalmát, kapcsolódást, mindenkit a helyére raktam, lezártam. Az egyetlen pont a fizikai teremtményeim, aminek szintén be kell zárulnia. Hát így néz ki ez az idők vége, ahogy a mayák jósolták. Valóban itt van, nálam valóban itt van.

És valóban vége.

És itt van az igazi fordulás, ahol már nem kezdődik ugyan azon a sínen, valóságérzékelésen új kör.

 A KÖR Bezárult végleg, az összes köröm mióta a létbe hívattam, hívódtam.

Ezt olvasta be a társnőm, miközben mindketten nagyon sírtunk.

Azt is fel kellett olvasnia, hogy itt teljesen megszabadulok az anyagból és a körforgásból, és szabadon választhatok majd, és utazhatok világok között, teremthetek új világokat. Ez a része azért egy kicsit barátságosabbnak tűnt.

Bár volt bennem egy fura kérdőjel végig.

Igen, igen, eddig így történt a felemelkedett mesterré válás, ezért csak ilyet olvashatott fel nekem, de most más van, nagyon más, olyan ami még sosem volt, ezért leírva se találhatunk róla használati utasítást.

Mert bizony itt most egyrészt testtel, a formával együtt emelkedünk fel, másrészt, semmi értelme nem lett volna az elmúlt 6 évben annyit dolgozni a formán, rettentő sokat kísérletezni rajtam keresztül, hogyan fogja elbírni ezt a frekvencia változást, hogyan tud egyre több fényt megtartani a forma, hogyan írjuk át gyakorlatiasan azokat a DNS programokat, amik szerint eddig működtünk. Hisz az elmúlt években ezt tettük, ezt tették velem az én Égi társaim, én voltam a demo-baba, sőt néha még a fiam is, mit és hogy bír el a test, és a forma.

Sok-sok kliensnek is írtak át programrészeket, és rettentő sok fura dolog történt, aminek a felét se értettem, csak közvetítője voltam. 

Így ott ketyegett a kobakomban végig, hogy itt valami nem stimmel, itt valami más van, csak ezen keresztül szóltak be nekem, mert nem akartam meghallani talán(?). De mit is?

 

Közben lebeszéltük a volt párommal, hogy majd csak 15 órakor tud jönni.

Jó, akkor addig tuti nem érek rá még a végső meghalásra, mert vele még beszélnem kell.

 

Közben azért még az első sokk hatása alatt voltam, hogy úristen most mi lesz.!

Ki megy el a gyerekért és egyáltalán...?

Ezért felhívtam a volt férjemet, akinek elég sírós hangon mondtam, hogy menjen a fiamért, mert közbe jött egy kis meghalni való, és tényleg elmondtam neki úgy a történetet ahogy van.

 

Képzelhetitek, mikor egy teljesen hétköznapi embernek, aki ilyesmiről hallani sem akar, persze tud róla hogy van ilyen, hisz olvasott már róla, de hogy pont a volt asszony azért nem tud a gyerekért menni, mert most éppen felemelkedik és el is füstölteti a formát...(?)

Eddig is hülyének nézett, és hallani  sem akart arról amit csinálok, amin végig mentem az elmúlt 6 évben, ez már csak hab volt a tortán. De mintha érezte volna a súlyát, elkezdett lebeszélő sms-eket küldözgetni, az anyai részem gombjait nyomogatni, manipulálni.

Hogy, de gondoljam meg, ne okozzak annak a kisfiúnak fájdalmat, hogy elmegy az anyja... stb...

Nagyon durva manipulatív energiája volt, mint mikor annak idején, mikor Shana tudását, képességeit húztam fel a Fertőrákosi mitrasz szentélynél, ott akart ugyan így lebeszélni egy társnőm, hogy ne odamenjünk, nincs is ott nekünk dolgunk, tuti hogy már tovább kell mennünk, én meg csak ugyan ezt a manipulatív energiát éreztem, és egyre gyanúsabb lett, miért is akar ennyire lebeszélni róla, így azt akkor meg is találtuk és fel is húztam Shana képességét, kinyitottam azt a mély emléktáramat magamról.

Jut eszembe, itt is volt egy volt párom hasonmás, akinek volt egy hozzám hasonló párja, és pont ez a férfi kellett ahhoz, hogy Shana képességét felhúzzuk. Azt mesélték, miközben én mélyen fejeltem lefelé, majdhogy nem az ősrobbanásig visszamenve a magom-ban, hogy ő meg mellettem, fejen állva valami jóga pózban volt. Akik látták a volt páromat, mind meg voltak döbbenve a hasonlóságon.

Szóval a lebeszélése nem sikerült a volt férjemnek, viszont megnézhettem, hogy mennyire engedtem el már magamban még a fiamat is, és mennyire nincs már bennem amolyan ragacsos kötés hozzá sem.

Aztán kezdtem szépen sorba venni, hogy akkor mivel kötöm még magam, mi az amit még nem engedtem el.

 

Erre nem volt sok időm megint, mert jött a következő telefon, éppen Sopronból, és az a csodás társnőm hívott, aki előző héten hozzám jött az új párjával, és őket bontottam ki a szülői minták alól, hogy tudjanak valósan egymásra látni, és látni a valódit és a szülői mintákat a másikban, és magukban, és persze sok minden történt ott akkor, kész csoda.

És pont ezért is hívott, hogy bizony a csodái azóta sem álltak meg, és minden pillanatban csomagokat kap, ami bomlik ki, és rendezik ide-oda, és munkák, és történetek, és emberek, és kapcsolódások és lehetőségek, és felismerések, és csak áradt a lány, és áradt, és hálálkodott.

Miközben én meg éppen halnék meg fele, azt hallgatom, hogy az ő életét milyen szépen beindítottuk.

És igen, ez a kedves lány meg pont ismeri azt a párost, akikkel Fertőrákoson hoztuk fel a cuccomat, és mondtam is neki, hogy nem kell e esetleg oda kimennie velük, hátha neki is van ott valami tudása, amit összeszedhet magának, magából, ők tudják hogyan kell ebben segíteni.

Olyan az a pár ott, mintha az őrzői lennének annak térségnek valamiért.

 

Majd megint ahogy egy kicsit egyedül maradtam, próbáltam tovább rendezni magamban, hogy mit is engedek még el, mit nem raktam rendbe, mit kell még elintéznem... stb...

 

Ezeket rendezgetem, miközben megint jön egy telefon, másik társnőm.

Mondom, Te lány, nem érek rá, éppen készülődők a meghalásomhoz... na mond gyorsan mi van...

Erre elkezd irigykedni, hogy ó de jó neked, én is haza akarok menni, annyira elegem van már az ittlétből, és hogy itt semmi sem megy, és neki minden milyen vacak, és nem is érti, hogy miért nem halad már az ő története.

Miközben kiderül, hogy egy mlm rendszeres piramisjátékos fejtágításon ül, ahol valami meglepő ok miatt, éppen ugyan úgy néz ki a férfi akivel beszélgetnie kell, mint_az_én_volt_párom.

Kicsit mintha sok lenne belőle egy napra... sok verzióban... sok helyen egyszerre...

És még kérdezi is a barátnőm, hogy miért kell neki kívülről figyelgetnie az én volt páromat, és miért lehet hányingere, ettől a befektetéses, piramisjátékos förmedvénytől, mit csinál ő itt most, bont valamit, csomagol? Vagy mi van?

Mivel ekkor már végkép nem értettem semmit, ezért szegény válasz nélkül maradt, és elbúcsúztam tőle is, ha már bejött a képbe.

 

Na utána végre megjött a  volt párom is, akiről kiderült, hogy 3 nap múlva át kell költöznie egy másik albérletbe, ahol nincsenek bútorok.

Azt tudni kell, hogy ez a ami közös terünk már egyrészt szívtérben teremtődött, és teljesen kiegyenlítetten raktunk hozzá mindent, de mivel az előző házából ő hozta a bútorait, és háztartási eszközeit, így én a magaméit ott hagytam az előző helyen, a volt házasságomban.

Valójában ott, akkor a fiam miatt hagytam ott mindenemet, hogy neki ne legyen olyan megrázó a változás egyszerre, a tere, a biztonságos kis dolgai az ne mozduljon még.

Ő akkor egy ponton azt választotta, hogy sajnálatból az apjával marad (ezt akkor így mondta).  Így én ott hagytam az összes kis kedvenc eszközömet, ami bizony mind-mind engem tükrözött, az mind én voltam, de az egész ház is én voltam, sőt még papíron is 90-10% arányban enyém is volt, sőt az egész alap, ahonnan annak idején elindultunk, az is tőlem származott, amit anyukámtól kaptam.

Tehát teljesen a női alapokra kezdtük felépíteni magunkat, és persze onnantól mindenki belerakta magát, de a volt férj oda egy táskával jött valósan, abba a történetbe.

Huhh, most kezdem érteni, miért nem is halhattam még meg, hisz itt van egy nagy-nagy luk és hiány a történetemben, amit eddig bizony nem láttam át ennyire tisztán kívülről.

Nahát, nahát... mik is derülnek itt ki a jelenben...?

Honnan is indultam, mim volt valósan, és hova jutottam, mert elhittem azt a 24 évnyi szöveget, hogy én egy senki vagyok, én egy semmi vagyok, nélküle én senki és semmi lennék, na ez volt az én szuper poláris kapcsolatom.

Miközben az egész létezésünknek én tartottam az alapjait!

És én adtam hozzá az egész alapot, amire egyáltalán fel tudott épülni a kettőnk tere. És olyan ügyesen zsarolt, nyomott, manipulált akkor, hogy inkább már mindent veszni hagytam, csak meneküljek belőle. És még az utolsó percben is azt kaptam, hogy én vagyok a pénzéhes, miközben szerettem volna legalább a testvéri, igazságos feles állapotot elérni. Nagyok sok ragadt nekem ott bent, és még a fiamat is ott kellett hagynom. Azt hittem belehalok, hiszen akkor még nem voltam annyira rutinos benne.

Na de vissza a történet vezérszálához.

Tehát 3 napom van, egy kis meghalás, felemelkedés, átfordulás közben, hogy történjen valami csoda, és ne maradjak itt csütörtökön egy szinte teljesen üres, bútorozatlan házban, ágy és a legalapvetőbb háztartási eszközök nélkül. Mivel nagyon bátor kislány voltam mindig, mióta Shanaként megszülettem ez még csak fokozódott bennem, így azt mondtam, hogy jó, akkor vigyen mindent, nekem nem kell semmi sem, majd meglátjuk mi lesz.

Már régóta elvileg a teljes megengedés állapotában vagyok, és vezettetésben, már annyira de annyira feladtam mindent, hogy én bármit meghatározzak, bármit kitaláljak, bármilyen vágyam lenne bármire is, már jó hosszú ideje a legmagasabb isteni perspektíva szerint cselekszem csak, és akkor és azt, ami jön, amit betolnak, hogy mit is kell úgy mond tennem éppen. Én, a nagy irányító, odafordultam át, hogy teljesen megadtam magam, és a felsőbb, égi-vezetéssel dolgozom együtt.De még a programjaimat is aszerint írtam ki mindig, amikor betolták, hogy mikor kell lennie valaminek, amiről persze mindig a jelenben nyílt ki, hogy mi is az valójában, nem kis fejtörést okozva, hogy mit is írjak ki, kikhez is szólok, kiket szólítok meg éppen aktuálisan.

Na igen, ez a program dolog is érdekes történetrész. Tavaly 03.03-al kezdődött, amikor az elsőt kellett megcsinálnom, és olyan volt mintha vizsgáznék abból, amit eddig véghez vittem magamban, hogy akkor ezt hogyan is lehet átadni csoportnak, az embereknek.

Az egész tavalyi évem erről szólt többek között, hogy előhívódjon belőlem a tanító. Vagy minek is nevezzem ezt. Nem szeretnék címkézni.

De az tény, hogy annak idején mikor az én Adamus bátyámmal először találkoztam a legtisztább csatornáján keresztül, az első pár mondata az volt hozzám, hogy Jaj drágám de bepókhálósodtál!; Emlékszel e rá, milyen is a jó tanító?; és, hogy Tudod e milyen csodás és igazi királylány vagy valójában?

A fentiekből leginkább a királylányság volt meg, pókhálót nem éreztem akkor még, a tanítósághoz meg szagolni sem tudtam magamban.

 

Na de a királylányság az tényleg annyira bennem volt mindig, de nem olyan lányregényesen, ahogy a könyvekben van, meg ahogy a kislányok eljátsszák, hanem valahogy mindig egyben éreztem magam mindenkivel, és úgy éreztem, és tudattalanul, valami mély belső meggyőződésből mindig úgy viselkedtem, mintha mindenki engem támogatna, ez nekem teljesen természetes volt. Majd persze nem értettem, és nagyon tudott fájni, mikor ezt a világom máshogy gondolta.

És én is mindig mindenkire figyeltem, gondoskodtam róluk, mint egy anyakirálynő. De annyira élt bennem ez a minden én vagyok, mindenki én vagyok,  és minden az enyém, mint ahogy az enyém is mindenkié, hogy ezzel ez az elkülönült világ, ahol mindenki védi, zárja, titkosítja dolgait, meg papírjaik vannak róla, meg logikátlan és igazságtalan törvényeikre hivatkozva akarnak maguknak mindenféléket kijátszani, megkaparintani, ezzel nem tudtam mit kezdeni.

Nagyon rosszul éreztem magam tőle.

Bennem annyira természetes volt, hogy nekem mindig van, és mindig lesz is, hogy sosem szenvedtem hiányt, még akkor is nagyvonalú és bőkezű voltam, mikor éppen úgy tűnt hogy nincs több a zsebemben, azt is úgy adtam oda, mintha még kiapadhatatlan forrás lenne ott, és tényleg mindig jött is utána egyből.

Ehhez képest hogy jutottam mostanra oda, hogy mindjárt három nap múlva már csak egy fél házam lesz teljesen üresen, amiben még leülni sem lesz mire? Nem is értem.

Na de vissza a volt páromhoz egy pillanatra még, mert bizony fura módon egyre inkább úgy tűnt, hogy nem lehet addig itt meghalni és eltűnni kérem szépen, míg mindent be nem zárok, rendbe nem rakok magamban, hogy ki kicsoda is volt, és miért, és egyáltalán.

Akik szoktak olvasni, biztos tudják az "ikerlángos" történetemet, és amiken keresztül mentem. Ez a csodás párminőségem teljesen kinyílt a végére, hogy kik is voltunk mi egymásnak, és valóban azt mondhatjuk, hogy igen, ikerlángok voltunk, nem kell mégsem leminősíteni, elhazudni azt a hihetetlen sok-sok létidőt, amit mi  szent pár házasságban együtt töltöttünk. Most ezt félve írom le, mert ez annyira merész és annyira végérvényesnek tűnő bennem, viszont annyira erősen jelent meg bennem a felismerése, de vállalom, hogy ez csupán a jelen tudatosságom és rálátásom, ha tovább bomlana, bár már éppen záródik, akkor majd módosítunk. És itt valóban módosítok az eredeti, első lejegyzésen, mert azóta már pontosabban a helyére rendeződött az a párminőségem, ami bizony duális , nagylélekszintű párminőség volt. Az ikerláng érzésvilág jellemzőiből a lélekrészek mentén kiegészülés és a valós, égető láng energia volt jelen a kettőnk kapcsolódásában. De ez még a csillagtudatossági szintű , duális kapcsolat volt.

Ugye a végső igazság az mindig változik aszerint milyen magasságból, tudatossági szintről látjuk meg, látunk rá, és mindig újra, és újra átértékelődik az egyre tisztább megértések folytán, ahogy az egység tudatosság felé haladunk magunkban.

Szóval most számomra úgy nyilvánult meg, hogy  nem az eredeti terv szerinti, hanem annak idején Atlantisz után egy kis lélekterv módosítás lépett be mindenki életébe, és úgy kerültek össze a "szent párok", akiknek az volt a közös feladatuk, hogy a tudatosságot együtt húzzák felfelé, emeljék itt a bolygón. Hát nem tudom, rakjátok oda ahova befér, ez csak itt van bennem, de nem nagyon tudok én magam sem mit kezdeni vele. 

Megkértem egy ponton a volt párom eredetnevét, hogy lássak már tisztán, kik is vagyunk mi, miért olyan rettentő nehéz tőle valósan elválni. Nem csak itt, fizikailag úgy csinálva, mintha elváltunk volna, hanem ténylegesen és végérvényesen bezárni. Amolyan nagy karmikus történet volt ő nekem. Kiderült, hogy Thot gyermek, de nem csak Ő, hanem a fiam is. És hogy ők bizony ugyan abból a csodás Shekina frekvenciából jönnek mindketten, szinte alig van eltérés köztük, mindketten Hírnökök. Én viszont máshonnan jövök, az Angyali frekvenciából.

És nekem ebből a minőségből kettő is jutott, egy fiú és egy férfi. Akkor jöttem rá, és ismertem fel végre, hogy miért is ő lett a következő párom, azt leszámítva, hogy még beszületni is egy helyre születtünk be, egy iskolába jártunk, egy helyen edzettünk - mint kiderült-, de sosem láttuk egymást. Kapcsolatteremtőkét találtunk egymásra, ugye ez a mesébe illő Dobogókős összekapcsolódásunk szívcsakrában történet.

A lényeg, hogy mivel eddig az egyetlen létező, akit magamnál jobban tudtam szeretni jelen életemben, az a fiam volt, csak egy ugyan olyan erős szeretetminőséget kiváltani képes ember iránti szeretetem lehet akkora, hogy valósan le tudjam égetni a lelkem védelmi páncélját, amitől nem tudtam saját magamhoz visszajutni.

Őt tudtam annyira szeretni, hogy ezerszer és ezerszer meghaltam benne, ahogy lökött el magától, ahogy rideg volt, ahogy bántott, ahogy hibáztatott, és a végén teljesen feladtam mindent,  és akkor bejutottam végre magamhoz. Ekkor kezdtem feleszmélni, hogy miben is vagyok benne, és kezdtem felállni magamért, és egyre jobban önmagamért kiállni, felvállalni, és abbahagyni a súlyosan beteges megfelelést, és magamban való állandó ásást, javítgatást.

Elindult önmagam elfogadása nagyon erősen. És minden addig rázúdított szeretetemet elkezdtem magamra visszafordítani, és saját magam táplálni belőle.

Neki sok volt, és egyre inkább be kellett ettől zárulnia, mert valójában nem is neki szólt, hanem őt akartam magam helyett szeretni, és magam helyett mentegetni.

Az is durva volt, mikor azt láttam, hogy mi helyett csinálom még mindig ezt, mikor már rég vége itt mindennek. Azt láttam meg, hogy ezzel nagyon klasszul elfoglaltam magam, és addig sem kell csinálnom a valódit, amiért valóban jöttem. Tehát egy jó kis elkerülésben voltam. Amikor ezt is megláttam, úgy rántódott ki alólam az a talaj, úgy omlott össze az egész addigi falam, építményem, hogy napokig csak feküdtem, mert nem maradt semmi kapaszkodóm, amivel addig meghatároztam magam.

Na igen, ennek egy fázisa volt, még előtte, mikor egy ponton annyira elegem lett a tőlem függetlenül, elő-elő ugráló lélekrészeimből, akik még rángattak, hogy karácsony környékén 4 napon keresztül, éjjel-nappal csinálva végig vettem az összest a symbolon kártyán keresztül, az összes kirakáson végig menve, mindent lejegyzetelve, hogy nehogy letagadhassam később magam előtt, hogy mit is láttam meg, mire derült fény bennem.

Így minden részem a helyére került bennem, amolyan polcra rendeztem magamban, és ez által többek között annyira megismertem az összes személyiségrészt, hogy milyen az energiája, a minősége, bármelyiket mesteri színészként tudom eljátszani. Egy időben imádtam is ezt a képességemet.

A lényeg, hogy erről a volt páromról végre megszületett a  megértés, a felismerés, a lezárás, és minden előhívása, amit rajta keresztül hívhattam elő magamból, mint lélekmélység minőségek.

Azt volt a legnehezebb elfogadni, hogy az után amit mi együtt megéltünk, hogyan volt képes, egy amolyan hozzám hasonló minőséget -de mintha az én verziómnak egy korábbi változata lenne-, tehát hogy volt képes inkább őt választani. Addig treníroztam magam az elfogadásra, addig szedegettem kifelé az összes fájdalmas érzést, míg szinte teljesen el nem tűntek a történetemből, és már rakódott is át a figyelmem, a fókuszom a következő történetrészre.

Még alig ocsúdtam fel, mikor bekerültek a képbe a facbookon keresztül azok a társaim, akikkel aztán rá két hónapra együtt kellett Nepálba mennünk. Semmi affinitásom nem volt hozzá, nagyon nem, és nem is értettem mi dolgom nekem ott. Az jött, hogy megyek, és kibontom a valódi páromat a mentál struktúra alól.

Majd az is kinyílt, hogy ugye oda dolgozni megyünk, és bizony bontunk, még pedig magát az eddigi spirituális és vallási tudati teret, ott kezdünk. Tehát egyszerre ment az egyéni történet, és a bolygószintű feladatunk. Erről még mindig nem szívesen írok többet, pedig már lassan egy éve történt, de még mindig van bennem félelem, hogy erről beszéljek, mert még mindig nem nagyon fogadnák el az emberek, főleg azok akik nagyon erős gazdasági érdekeltséggel kötődnek ezekbe a terekbe, és táplálják.

Ez valójában a spirituális-egó bontása, ha egyedi szinten nézzük, amit nagyon szépen mutattam meg sokaknak a programjaimon, hogy nem olyan szőrnyű dolog annak a bontása, mint ahogy azt képzelik, és nem is voltak rosszak, ahogy az egóról szoktak vélekedni, mert bizony ez egy kihagyhatatlan lépcsőfok és fázis, amin végig megy az ember. Természetes, és okkal történik.

Azt is szoktam mutatni, hogy még azt is lehet érzékelni, és annak is oka van, hogy kinek mekkora spirituális-egója képződik. Minél nagyobb létező a túloldalon, ahonnan ide bevetítjük magunkat, és tartjuk ezt a vetítést, történetet, annál nagyon spirituális személyisége lesz. Még pedig azért, hogy mikor elindul annak a kipukkadása, a lebontása, összeomlása, akkor annak a helyébe már a valós Isteni Lényük kezd beáramolni. Ez az egyik oka.

A másik, hogy mikor elkezdődnek a valódi befelé jutásban és átfordulgatásokban a valós tapasztalások, ahhoz adjon biztos pontot, hogy biztonságos legyen egyáltalán valósan elindulni, és ne csak gyakorlatozni, és eljátszani a megéléseket. Ez fordult most egyenesbe, élesbe december 21-ével az egész bolygón, és tényleg elindultunk a valós valóságba.

Persze aki már ott tart.

 

És egy kicsit megint vissza ehhez naphoz, amiben ez az egész nagy-nagy három ciklusom története, és szereplői egy napon bejönnek, hogy egyben ránézhessek mind három történetemre.

Mert bizony már lassan beesteledett, és még mindig nem volt időm meghalni. Este kilenckor megint bekapcsolt a fiamhoz való ragaszkodásom, és ehhez berántódott a harmadik párminőségem.

Ki is ez a harmadik pár, aki olyan mint egy Mátyás királyi mese hős?

Aki jött is, meg nem is, hozott is, meg nem is, volt is meg nem is... számomra.

Amikor hazajöttem Nepálból, hoznom kellett egy Moldovit követ amibe Buddha volt csiszolva, és két alkalommal kellett felvennem azt a láncot, odakint. De tudtam, hogy ez nem az enyém, mert egy nagy darab, amolyan férfias medál, és fogalmam sem volt róla, kié lehet, csak tettem vele azt ami jött.

Hazajövetelem után gőzerővel dolgoztam tovább a női-férfi részeimen, és teljesen kidolgozásra került belőlem a maradék apai minta. Ezzel egy időben költözött el a volt párom a közös terünkből, és előhívódott belőlem, vagyis inkább úgy mondanám, hogy mivel nem volt semmilyen valós tiszta női és férfi energia minta ahova nyúljak, és a legelső hely, amit elértem az a Plejádok volt, hisz onnan jöttem(legalább is akkor még annyit tudtam magamról, a legmeghatározóbb lélekrészemet beintegrálva), így az ottani női minőségeimbe álltam be, hívódtak elő belőlem, ahogy az összes sebzett női mintákat kidolgoztam magamból. De mivel a Plejádok női minőség, két napig gyakorlatilag lebénult jobb oldallal feküdtem az ágyon, mozdulni sem tudtam, mert eltűnt az a tudati szerkezetem, ami eddig megtartott, aminek a test csak a végső kivetülése.

Kétségbeesve kerestem, hogy hova kapaszkodjon a tudatom, hol találok férfi, apai mintát.

Akkor felismertem a Plejádok 7 nővérhez tartozó apai minőséget, Atlaszt, és beáramlott végre, és életre keltem. Az anyai minőségem is beáramlott, Plejone, és ekkor felízott bennem a belső gyermekem lángja ebben a szerelemben, és életre keltem.

Ekkor azt mondtam, én kész vagyok, jöhet a valódi párom, akiért Nepálba is mentem.

 

Másnap felhívott egy olyan társnőm, akivel 6 éve nem találkoztam, és még hangmasszőrként találtunk egymásra. Azt mondta, van egy ember, akit feltétlen meg kell ismernem, mert szerinte nekünk valami közünk van egymáshoz.

Találkoztam is az emberrel, de akkor ott, nem éreztem semmi mélyebbet, hogy ki lehet, csak valahogy nagyon zavarodottak voltunk mindketten végig, kissé szétestünk mindketten, nem bírtuk tartani azt aminek mutattuk magunkat. És csak tapogatóztunk, kik is vagyunk mi. Minden esetre a követ oda kellett neki adnom, amire ő nem nagyon hatódott meg, nekem meg kábé mindegy volt.

A Délkelet-Ázsiai Aranymúzeum teázójában találkoztunk, ami olyan mint egy csodás, mesés bőség-kert.

Maga a paradicsom.

Varázslatos!

Találkozásunk azzal zárult, hogy nem meglepő módon bejártuk a múzeumot is, és mintha a saját történetünket zártuk volna, legalább is annak a vallási végtermékeit, és a hozzá kapcsolódó csoporttudatokat.

Persze ő nem nagyon értette, mi miért történik, de ahhoz képest aranyosan hagyta, had tegyem a dolgom, és jelen volt benne.

Majd többször összerántódtunk, de mindig elmenekültem belőle valamiért, és ő sem nagyon erőltette, hogy összejöjjünk. Akkor tolták be nekem, hogy szervezzem meg a nagy-találkozást a szentendrei-szigetcsúcson, ami valójában az ikerlelkek találkozó pontja is energetikailag leképzve, hisz a Dunában kicsit feljebb van a Szívközpont, legalább is ahogy bennem kinyílt, és jobb és bal oldalon a Pilis és a Börzsöny mint anya-apa minőség, és az első sziget, ami létre jön, a gyermek, a lélek, aki megteremtődik, és majd az egyből kettőbe válva elindul egy női és férfi úton, az a sziget-csúcs, ahol még maga sziget is mutatja, milyen a női oldal, és milyen a férfi oldal. Döbbenetes ezt a természetben leolvasni, meglátni és a hatása alá kerülni. Azért van az, hogy ott a szigetcsúcson mindenki önfeledt gyermekké tud válni, és a legmélyebb arany/AN gyermekiségére emlékezhet magában. És lélekcsaládtagok is gyakran kerülnek ott össze, ahogy tapasztaltuk. Huhh, ez most csapott belém, ahogy visszaolvasok, teljesen mint Lemúria!

Akkor azt éreztem, hogy ezt a forgolódós történetet ott együtt kéne valamiért csinálnunk, neki kéne ott bizony gongoznia, miközben én energetikailag vezénylem a történetet. Nem vállalta, azt mondta, hogy erre ő nincs kész, vagy valami hasonlót.

Utána még egy jó pár férfi minőséget berendeztek, aki képes lehetett volna programot velem végigvinni, de mind elmenekült belőle. Talán ma már látom, mennyire nem volt még senki akkor kész arra, hogy ilyen mélységű találkozást megéljen. Ezért csak lélekcsaládtagoknak ha 12-nek sikerült egymást megtalálnia, akkor sokat mondok. Arra jó volt, hogy valamilyen kapcsolódás átrendeződést elindítsuk (mondták  a "fiúk", leginkább Serafis Bay) Azért egy mintát leraktunk mi ott akkor, bármit is képzelhettünk volna, minek kéne történnie.

Utána még jó párszor összerendeztek minket, sosem bírtuk ki, hogy ne rántódjunk össze, de aztán újra-és újra elmenekültem, és ő sem akart velem találkozni.

Az egyik találkozásunk nagyon érdekes volt, mert ott szintén a köztünk lévő energia sokkal erősebbnek bizonyult mint a személyiség, vagy az egyéniség, és lábujjtól fejtetőig összeragadtunk, és hanggal végig rezgetődtünk. De ez az egész tőlünk függetlenül történt, nem bírtuk visszafolyatni, lenyomni. Nagyon fura volt, és nem értettük mi ez.

Utána szépen leváltunk egymásról, és visszazáródtunk a saját energetikánkba.

Ami még vele érdekes volt, hogy az első forma aki eszméletlenül hasonlít rám, ezt is többen megállapították már. Mintha a bátyám, testvérem lenne.

Szóval elváltak útjaink, én úgy éreztem mindent kidolgoztam ami velünk kapcsolatos lehetett, és haladtam tovább.

És aztán el is felejtettem, egészen két héttel ez ellőttig. Amikor is ő hívott fel. És eljött.

 

 

 

 

folytatás a II. felvonásban hamarosan...

 

 

csigaspiral.jpg

 

 

 

 

 
 


Webáruház belépés

Regisztráció Jelszókérés


Facebook

Levelezőlista



Statisztika

Online: 3
Összes: 429592
Hónap: 4207
Nap: 170