Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Merlinről és a kapcsolatunkról

 

 

Akik követik a bolgomat, láthatják, hogy olyan gyorsasággal történik a változásom, az átalakulásom, hogy néha már én magam sem bírom magam követni, nem hogy a honlapomon levő információkat, programokat utána frissíteni, átírni a jelenlegi állapotnak, helyzetnek megfelelően.

Most már valóban ott tartok, hogy nincs semmilyen séma, semmilyen kapaszkodó, semmilyen jövőbe kihelyezett cél, esemény, amihez bármit köthetnék, amit előre rögzíthetnék.

Minden, de minden a jelenben nyílik ki számomra, bármi amit rögzítek és gondolok, kommunikálok róla, hogy az talán mi lesz, miről szól, szólhat egyáltalán, mindig kiderül, hogy egyáltalán nem az történik, nem azért találkozom emberekkel, nem azt tesszük vagy csináljuk, amit mi elképzelünk, amit mi gondolunk.

Nem könnyű időszak, főleg ennek úgymond úttörőjének lenni.

Akik majd már utánam jönnek sokkal könyebb lesz, és talán már nekem is. De egyelőre nem tudom, hogyan is kommunikáljam ki, milyen formában azt, hogy eljusson azokhoz a hír, az információ akiknek hozzám, és a kozmikus szülőmhöz Merlinhez kell jönniük, ha nem sikerül az álmukba betolni engem (mint ahogy erre sok esetben van példa mostanában).

 

Az utóbbi hetekben mind olyan társaim jöttek egyéni konzultációra, akikről az derült ki, hogy igen hatalmas létezők, tanítók, gyógyítók, mondhatni "mesterek," akik emlékeztetve lettek saját magukra. Merlin valójában rajtam keresztül segít őket "kicsomagolni".

Olyan társaink, akik már valamilyen szinten előhívták az eredeti képességeiket, nem a tanultat, szerzettet, hanem a valós tudásukat, készségeiket, és csak egy kis segítség kell nekik ahhoz, hogy a helyükre billenjenek és elinduljanak.

Az egyik férfi társunk az első találkozás után azt álmodta, hogy látott egy tervrajzot, egy amolyan térkép szerűséget, amin egy csuhás idős bölcs sétálgatott fel-alá és egy bottal finoman lökdöste, pöckölgette a helyére a rajz elemeit.

Hát valójában tényleg ezt csinálja Merlin.

Van akiket szabályosan vizsgáztat a képességeiből és szeliden, szeretetteljesen, de határozottan korrigálja azokat a részeket, ahol még elakadások vannak, ahol még az eddig kívülről szerzett tudásaikat használnák elméből.

Azt tanítjuk, tanulják és gyakorolják jelen pillanatban, hogy minden eddigi tanult ismeretüket engedjék el, hogy hozzá tudjanak férni a valódi tudásukhoz, és az egyetemes, kozmikus tudatháló tiszta információihoz. Megdöbbenető készségek, és képességeik jönnek így elő.

 

Ebben az évben fel fog állni, össze fog renddeződni a Merlin által összefogott Mag-Mágus tudati hálórendszer. (erről lejjeb olvashatjátok egy korábbi beszámolómat.)

Vagyis a háló már él, csak eddig nem tudatosan működött, hisz eddig nem tudtuk magunkról, hogy kik is vagyunk mi együtt.

Így rendeződnek be most a helyükre a társaink, és fogjuk segíteni az esetleges maradék személyiségrészek teljes lebontását mindenkinél, ezzel egy időben segítjük a beáramoltatását a nagyobb lélekrészeiknek, és mint ahogy nálam Shanával is történt, a végén az Isteni Énjeik megszületését fogja támogatni az a csapat, aki most kezd felállni.

 

Ki is Merlin valójában? Egy kis összefoglaló róla:

Merlin tulajdonságai az energiák manifesztálása, isteni energiák szállítása, régi tudás kinyilatkoztatása, és energiák erősítése.

Merlin magas Méltóság viselője és a mágia mestere. Avalon idejében nagyon sok mágust képzett ki és főpapokat avatott. Különösen igazságos, de szigorú mester volt. Emberek, akik Merlinnél tanultak, különleges helyzetben voltak. Mivel az akkori időkben a mágikus hatalommal gyakran visszaéltek, Merlin nagyon odafigyelt, hogy tanítványait ettől a visszaéléstől megóvja.

A dualitásban Merlin legtöbb gyermeke tudat alatt hordozza a félelmet, hogy hatalmával visszaéljen, és sok folyamaton keresztülmennek, ha isteni hatalmuk létéről van szó. Gyakran gondolják úgy, hogy nem elég jók és elutasítják nagyszerű képességeiket.

Amikor felébrednek, tudatába kerülnek hatalmuknak és ezt az emberek javára fordítják. Legtöbben nagyszerű mágusok, és jól tudnak energiákat csoportosítani és küldeni.

 

Egy Michelle Eloff közvetítésben Kuthumi így szól róla:

"
"Igen, Lord Kuthumi. Milyen kapcsolat van Saint Germain és Merlin között?

-- Ha úgy képzelitek el Merlint, mint egy energiatestet, amely különböző alakot ölthet, számos, általatok ismert és szeretett mester képében jelenne meg. Merlin energiája határtalan. Tulajdonképpen, magasabb szinten azt is mondhatjuk, hogy Isten egyik neve Merlin. Érted?

-- Igen, köszönöm. És van Saint Germainen kívül más lény is Merlin energiatestében?

-- [Igen:] Lord Hilarion, Saint Germain, Serapis Bej, Lady Guinevere -- ő [Merlin] energiájának egyik női frekvenciája, csakúgy, mint Lady Nada és Vénusz Istennő. Ők a legismertebbek számotokra."

 

Elohim nyelven a neve NAMA'BA Shama, tehát az eredetneve Shama, amihez a "Nama" és "Ba" külön kapott címek, minőségek. Látható, hogy az eredetnevünk között valójában egyetlen hang eltérés van.

Igen, valóban nagyon erősen van jelen rajtam keresztül, nem is igen tudtam sokáig megkülönböztetni magamtól, hisz belőle vagyok. Most már, hogy Shana minőségem megszületett, így tudok különbséget tenni, hogy mikor beszélek Én és mikor Merlin :)

Nama"Ba Shama a So'Harim templom főpapja, ahol az összes kozmikus tudás, mágikus tudás fellelhető és ahova a tanítványok Myrielen keresztül juthatnak be, ha erre készek.

 

 

 

merlin-neptun.jpg

 

(10)
MERLINtagja a Planetáris vezetőségnek. Dolgozik a kozmikus tudat szintjén és segíti a lényeknek elsajátítani a magasabb intelligenciát és új gondolkodásmódot. Reprezentálja a Neptun bolygót.

 

hamarosan folyt. köv.

 

2012. okt.26. Beszámoló:

Tudósítás az ultra valóságból, a Mag-Mágus Kozmikus Tudás-Tudatháló pontjainak és azokat őrző, rögzítő társainknak összekapcsolása:):

A teremtő nagyon tudatosan álmodott meg minket, nem pazarlóan, másolatokat gyártva, ezért mindenkinek egyedi helye van a valós Isteni Rendben. Egyedi képességgel, tudással, ami szervesen kapcsolódik a többiekhez, így adva ki egy Egységes Egészet. Ahogy a helyünkre kattanunk, egyből minden olajozottan kezd működni, anélkül, hogy bármit ki kéne találnunk, egyszerűen történnek a dolgok és mi élvezettel tesszük. Mi ezt már -a Szívközpont központi magja, akik felismerték az eredetüket, és beálltak a helyükre- elkezdtük egyre intenzívebben élni és tapasztalni, miközben azt tesszük, amiért teremtve lettünk.

Elindult most már az országos szintű összekapcsolódásunk mint Mag-Oknak, akik emlékezni kezdtek magukra, eredeti helyükre, feladataikra. Páratlan élmény volt megtapasztalni, hogy látszólag soha nem látott társainkkal egy pillanat alatt tudtuk, hogy hol a helyünk, ki kicsoda, és mit kell tennünk.

Amit még érzékelünk, hogy abban a pillanatban, ahogy minden személyes igényünket, "vágyunkat", akarásunkat háttérbe szorítjuk, és képesek vagyunk a középpontunkban, a jelenben maradni, azon kívül a fő fókuszt a nagy egész, a csoport szolgálatára fordítjuk, az a személyes, vagyis inkább egyéni helyzetünket is egyből rendezi, átrendezi a legnagyobb jó érdekében kissé gyorsított módon. Ezért nem kell semmit kitalálni kisemberi szinten, hogy mit is szeretnénk, mit is akarhatnánk, hogy az nekünk jó legyen. A legvadabb álmainkat is felülmúló történésekben, helyzetekben, kapcsolódásokban találjuk magunkat, most már szinte felfoghatatlan képességekkel és erővel rendelkezve. Még nehéz erről írni, nem is nagyon érti aki nincs benne, sőt még sokszor azok a társaink sem teljesen fogják fel mi is történik, akik benne vannak, mivel az elme még egyszerűen képtelen értelmezni és inkább eltakarja maga elől.
Amit az utóbbi hónapokban legtöbbször kimondtunk:
"na ezt már tényleg nem hiszem el,
ez képtelenség,
ilyen nincs,
ez lehetetlen,
ez meg hogy lehetséges?
létezik ilyen?...":))))) persze egyből törölve:)))

Ha javasolhatom minél előbb dobjátok el az elmétek minden eddigi hitrendszerét, tegyétek egyre rugalmasabbá, flexibilisebbé, hogy képesek legyetek befogadni, felfogni az egyre tágabb és teljesen más törvényszerűségek szerint működő valóságot, mint amit eddig hittetek, gondoltatok, tapasztaltatok.
Még gyakorló terepen vagyunk, amolyan zsilipelési szakaszban, átmenetben, ami pont arra szolgál, hogy megtanuljátok az új játékszabályokat a folyékony valóságban, a rugalmasságot, a fordított üzemmódot, ahol már nem jelölsz ki előre pontokat, célokat, terveket meg már egyáltalán nem szövögetsz, minden de minden fordítva történik, olyan formában, amiket eddig még a legmerészebb fantazi filmekben sem láttál...
Fura ez a kettős állapot, egyik lábunk itt, mikor vissza-vissza billenünk, a másik ott, mikor a középpontunkban vagyunk. Azt tanuljuk, hogy felismerjük mi és ki mikor valós, és mikor nem valós.
Jó móka!
Kívánom, hogy egyre többen egyre többet tapasztaljatok belőle!:)

 

szeretettel

Shana


 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


Webáruház belépés

Regisztráció Jelszókérés

Kategóriák


Facebook

Levelezőlista



Statisztika

Online: 3
Összes: 439336
Hónap: 2913
Nap: 89