Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Oktatás: A kezelhetetlen hiperaktív vagy kristály gyerek. Hogy is van ez? És hol a gyerek?

 

egy olvasói levélből:

„…a fiam, aki 10 éves és full hybrid, még az alternatív iskolai rendszerekről is lepattan. Szeretnék állatok testében élő lelkeket bevonni abba, hogy ezek a nehezen kezelhetőnek, viselkedészavarosnak, ADHD-snak, ADD-snak, hiperaktívnak, korai idegrendszeri visszamarodottnak, meg a fene tudja minek beskatulyázott gyerekek, akik teljes küldetéstudattal jöttek ide, szóval hogy ők támogatást kapjanak ezektől a lelkektől abban, hogy kibírják nagy gellerek nélkül azt az időt, amikorra időzítve vannak…”

„…Az biztos, hogy nem tudok egy platformra jutni azokkal, akik mindenféle terápiákat arra használják, hogy a gyerekeinket "befaragják" az iskolai rendszerekbe, akár még az alternatív iskolákba is.

Teljesen mást érzékelek, mégpedig azt, hogy az iskolák pár év, tíz év múlva teljesen átalakulnak, kifejezetten hozzájuk igazodva. Ez két külön irány…”

 

Teljesen értem amiről írsz, bár, ha olvastad, én hogyan kísértem eddig végig a fiamat (+11) iskola, óvoda...., akkor megértheted, hogy számomra ezek a betegség-címke fogalmak csak hallomásból ismertek.

Valójában semmilyen valóság tartalmuk sincs, és én ahány elvileg ilyen-olyan problémásnak címkézett gyerekkel találkoztam mint klienssel, vagy a fiam iskolájában, valójában mindegyikről kiderült, hogy semmi bajuk, a gyerekek teljesen rendben vannak.

Viszont a szülőknek volt baja, magukkal is, egymással is, a világgal is, a rendszerrel is, és bizony ezek a szülőkben lévő feszülések, lenyomott félelmek, érzéstartalmak, ellenállások, tehetetlenségérzetek képeződtek le a gyerekeknél.

Tehát valójában nem a gyereknek volt problémája soha, hanem a szülőnek!

A gyermekben megjelenő tünetek csak következmények.

Amit nem vesz észre magában a szülő, azt mutatja a gyermek jó erősen felnagyítva.

Amikor a szülők nem vállalják fel a felelősséget a saját hitrendszereikért, lenyomott érzéstartalmaikért, akkor gyakran hozzák fel magyarázatnak a kristálygyerek, gyémántgyerek, vagy amit Te is írtál hybrid, új generációs gyerekek kifejezéseket. Ez valójában az ADHD, ADD-snek és hasonlónak titulált gyerekek spirituális poláris párja.

 

gyerek-kotelen.jpg

Fotó: Drucker Dávid

Ez így egy harc!

Ebben a formában, ha ellentétpárokban határozzuk meg a gyereket középen.

A rendszer számára kezelhetetlen hiperaktív, amire ráhúzzuk a másik oldalról, hogy de hát szegény új generációs kristály gyermek, ezért ilyen.

A gyermek meg ott áll középen, és szétszakad a régi és új rendszer határán.

Se a hagyományos pszichológia, se ennek ellentéteként az alternatív spirituális hozzáállás nem segít a kicsi gyermekeinken.

Valójában ezt a kettősséget először a szülőnek magában kell helyre raknia, hogy miben hisz, kinek hisz, majd talán elengedni ezt a két ellentétes nézőpontot, a gyerekről külsőleg meghatározott nézetet, és a valós figyelmet a gyerekre fordítani, és a valós, egyedi igényeit meglátni, meghallani, felismerni a gyerekünknek, és azt tudatosan felvállalva képviselni a külvilágunkban is, függetlenül mindenféle címke ráaggatás nélkül.

 Miért?

Csak és kizárólag a gyermekünk miatt, és nem téves diagnózisoknak ellen tartva, vagy azt el híve, vagy spirituális meghatározottságok mögé bújva.

A gyermekünknek azzal segítünk igazán valósan, ha legelőször mi magunk magunkban rakjuk helyre az adott kérdéskört. Mi magunk, magunk számára meg tudjuk határozni a saját gyermekünket, mindenféle külső "szakvélemények" nélkül.

Ezzel üzenjük a gyermekünknek azt, hogy vele minden rendben van, bízunk benne, és feltétel nélkül szeretjük pont olyannak amilyen.

Ha elvisszük mindenféle szakemberekhez, vagy nem állunk ki mellette, amikor az óvónők, tanárok éppen minősítik valamilyennek, ezzel bizonytalanítjuk el önmagában, és ez által veszíti el valójában a szülői támaszból meríthető ősbizalmat.

Tehát amikor aggódásból, féltésből mindenféle segítőkhöz visszük a gyermekeinket, akkor azzal minden pillanatban azt üzenjük nekik, hogy velük valami baj van, és a szülő nem bízik benne.

Így lesz majd önbizalom hiányos felnőtt, akinek mindig arra van szüksége, hogy mások kívülről mondják meg neki mi a jó, és mindig szüksége lesz a külvilágára mint visszacsatolásra, hogy "ugye milyen jó vagyok?", "ugye, hogy én milyen szerethető vagyok?".

Így válnak megfelelési kényszeresekké, és teljesen szétdarabolttá, hisz képtelenség az egész külvilág elvárásainak megfelelni, és mindig ott lesz a mély bizonytalanság érzet, mert mindig lesz olyan, akinek nem fog megfelelni úgy, ahogy van.

Valójában a gyermekeinken keresztül a saját önbizalom hiányunk mutatkozik meg, a saját megfelelés kényszerünk válik láthatóvá, a saját belső gyermekünket gyógyíthatjuk meg.  Gyakorolhatjuk a  magunk felvállalását, ahogy kiállunk értük, csiszolgathatjuk belső igazságunk egyre teljesebb megtalálását és kinyilvánítását.

Így tanítóink, segítőink és kis mestereink ők nekünk, ahogy bátran felvállalják és mutatják, tükrözik számunkra és a külvilágukban mindenkinek azokat a lenyomott, tudattalan érzéstartalmakat, amiket érzékeny szenzorként vesznek tőlünk, amikre saját magunkban nem látunk rá.

Mire is tanítanak minket szülőket, pedagógusokat, felnőtteket minden pillanatban a kezelhetetlenségeikkel, a kitöréseikkel, vagy éppen az apatikus érdektelenségeikkel, de még az összes fizikai betegségükkel is?

Hogy vegyük észre, a világunk nem normális.

Hogy valójában a bennünk lévő gyermek, ugyan úgy szenved azoktól a korlátoktól, szabályrendszerektől, mint a mi gyerekeink, ők csak a lenyomott szenvedésünk fokát, mértékét, milyenségét mutatják meg számunkra, hol dühkitörésekkel tombolva, hol teljes érdektelenségbe merülve, hol komoly betegségekig lefojtva.

Köszönjük meg nekik és próbáljuk meg felismerni magunkban az általuk mutatott hitrendszereinket, lenyomott érzetártalmainkat, és szabadítsuk fel őket az által, hogy mi változunk és változtatunk a világunkon is.

Miattuk és magunk miatt is!

A gyermekeink minket „megmenteni”, ébreszteni, emlékeztetni jöttek, és nem azért, hogy mi szabjuk olyanná őket, amit éppen mi gondolunk helyesnek, szerintünk mi lenne jó számukra.

Számukra akkor lennénk „jók”, ha tanulnánk tőlük, ha rajtuk keresztül emlékeznénk saját magunkra, és ezt fel is vállalnánk, és mivel mi vagyunk abban a helyzetben, hogy a változásokat cselekvően megtegyük, hát tegyük.

Értük és Értünk!

 

szeretettel

Shana 

Köszönet a levél írójának mindenki nevében, hogy írásra inspirált!

 
 


Webáruház belépés

Regisztráció Jelszókérés

Kategóriák


Facebook

Levelezőlista



Statisztika

Online: 1
Összes: 442890
Hónap: 1434
Nap: 81