Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Online Tanítások-Gyakorlatok

 

Új, Élő sorozat indul, amolyan Online Tapasztalás Gyakorlat.

2009-ben mikor megjött a szívközpont csomagja, már akkor az nyílt ki belőle, hogy gyakorló terep lesz, hogyan megyünk át a régi világból az újba, a vaskorból az aranykorba.

Ezzel a feladattal jöttem mint Shana, hogy gyorsítottan végig megyek minden fázisán, és közben azt próbálgattuk, hogyan lehet ezt megosztani veletek a legpraktikusabban, a legegyszerűbben, és úgy, hogy azok is esélyt kapjanak rá, akik nem tudnak egyéni találkozóra eljönni, vagy csoportos találkozókra, programokra.
Hisz ez mindenkit érint, mivel ezeken a fázisokon mindenki át fog menni előbb-utóbb a maga ütemében. Így nekem az a feladatom, hogy bizony azokhoz is eljuttassam valamilyen formában a lehetőséget, akik nem tudnak velem fizikailag kapcsolódni.

Persze minden formának megvannak a maga keretei, korlátai, így igen leleményesnek kell lenni, hogy mi által tudunk a valós tapasztalásban és az ahhoz tartozó tudatosodásban egyszerre segítséget nyújtani.
Mindenhez más szükséges.

Sőt, kétszer nem fog ugyan az történni veletek, így kétszer nem fogjátok tudni ugyan azt a technikát használni, alkalmazni.
Ezzel most arra is mutatunk példát, hogyan tudtok egyre kreatívabbakká válni, a formaiság, kifejeződés világában, akár segítőkként, akár terapeutákként, akár az élet bármely területén.

Nyugodtan másoljátok majd le ha tetszik, és gyakoroljatok egyre többféle kifejeződési formát.
Játszatok velük, és magatokkal, és egymással.

Szeretettel

Shana

 

Cikkek

Kin 78* Fehér Kozmikus Tükör* 10. 03 ahogy Shana csinálja. Téma: kutya-macska jövevények. Állatorvos kerestetik.

 
2014.10.03 | Menüpont: Online Tanítások-Gyakorlatok | Hozzászólások: 0

Tudatomnál Vagyok-e? Közvetlen Út! Rupert Spira

 
2014.09.11 | Menüpont: Online Tanítások-Gyakorlatok | Hozzászólások: 0

Vissza a Forrásba! Külső forrásoktól, értékmérőtől(pénz) a belső Mágikus tüzetekig-És az Alkímiai segédlet

Shana HANG-anyag:

  Vissza a Forrásba! Külső forrásoktól, értékmérőtől(pénz) a belső Mágikus tüzetekig

Pénzhez fűződő viszony átalakítása : Alkímiai Segédlet 

 

 
2014.08.31 | Menüpont: Online Tanítások-Gyakorlatok | Hozzászólások: 0

Gyermeki-Én Tudat állapottól a Felnőtt Tudat állapotig Tört-én-elem tapasztalás zárás, Felülemelkedés-Felemelkedés

Shana HANG-anyag: 

Gyermeki-Én tudattól a Felnőtt-Tudatállapotig -Tört-Én-Elem Tapasztalás-zárás és felülemelkedés - mi is a Háttér hatalom valósan energetikailag

 

megértheted, hogyan rekedt meg sok kis ponton a gyermeki én "TUDAT", ami után ha hasonló szituációba kerülsz, mindig bekapcsol ugyan az a gyermeki program számára:

"nem értem, nem látom, nem tudom mi történik",

nem látom át az egész történetet"

"szükségem van az egész történetre"

 
2014.08.31 | Menüpont: Online Tanítások-Gyakorlatok | Hozzászólások: 0

Méreg e a méreg? Avagy a valóságrétegek felfedezése

 "...Méreg e a méreg?

 

Kinek a nézőpontjából méreg a méreg?

 

Ki mondja, mondta azt neked hogy mi a méreg és  mi nem az?

 

Kinek fogadtad el, hogy azt mondja ez vagy az méreg?

 

Miért tapasztalod azt ezek után, hogy valóban egyes szerek méregként hatnak benned, mások meg nem? 

 

Csak egy pár kérdés merült fel bennem ebben a témakörben, és had meséljek el nektek egy gondolatébresztő, megtörtént eset, ahol a kérdés: valóban méreg e a méreg?

 

 

 Egy közeli hozzátartozóm 25-30 éves kálváriáját figyeltem meg a hosszú évek alatt és láttam meg belőle egy-két nem szokványos dolgot..."

 
2013.04.08 | Menüpont: Online Tanítások-Gyakorlatok | Hozzászólások: 18

2013. Húsvét! Poláris Világvége! Megváltás! Fordulás! Felemelkedés... stb...

 
2013.03.29 | Menüpont: Online Tanítások-Gyakorlatok | Hozzászólások: 0

Lebénult láb vagy álomkép. Választás

 
2013.03.26 | Menüpont: Online Tanítások-Gyakorlatok | Hozzászólások: 0

Mikor vagy a forrásodban, mikor fejben tapasztalás gyakorlat

 
2013.03.21 | Menüpont: Online Tanítások-Gyakorlatok | Hozzászólások: 0

Csiribí-Csiribá! Volt szerelmi fájdalom, nincs szerelmi fájdalom?

 
2013.02.07 | Menüpont: Online Tanítások-Gyakorlatok

SZÓL A VAN! A Szív-Kristály-Magunk aktiválása (lehetőség, segítség)

 
2012.12.05 | Menüpont: Online Tanítások-Gyakorlatok | Hozzászólások: 2

2013. Húsvétra tudatossági emlékeztető. (Telihold 09.30. Lélek mélységei, magasságai. Kikhez képest haladunk?)

 
2012.09.29 | Menüpont: Online Tanítások-Gyakorlatok | Hozzászólások: 0
 


Webáruház belépés

Regisztráció Jelszókérés

Utolsó kép


Facebook

Levelezőlista



Statisztika

Online: 4
Összes: 400716
Hónap: 6901
Nap: 162