Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nő-Férfi Egyensúly Evolúció Összegzés. Minőségek, szintek... Kollektív/Egyéni folyamat évről évre -anyagi pártól az eredetpárig

2017.08.15. Eredetek Teremtői Központja Egyesület jelen evolúciós szinten hol tartunk kollektíven és Ti azon belül a saját egyéni szintjeiteken. Lásd a legalján a kronológiának

 

a hanganyagok nem elérhetőek jelen pillanatban, mert a nagy váltás szintugrás azt is hozta, hogy az utolsó 3 -4 évben felrakott, ebben a témában segítő információ és energetikai hanganyagok megsemmisültek az eddigi formájukban, újrarendezés zajlik. 

 

előző összegzés :

A végén találjátok az ÚJ, friss (2015), a párok összekapcsolása struktúra kódokat...heart

 

Ez a teljes fizikai ember szintjéről az Isten Ember szintjére eljutásunk folyamatának pár minőség fázisai, milyen párminőséggel honnan hova, és meddig haladhatunk és miért.

A fentiek lényege, hogy lássuk egyben, hogy honnan hova tartunk, és nagyjából képesek legyünk belőni, meghatározni azt, hogy jelen pillanatban hol is lehetünk valóságosan, hangsúlyosan a tudati és lélekevolúciós fejlődésünkben és meghatározottságunkban.

A fenti folyamatok ma már nem lineárisak, hanem vannak részeink ahol már bizony többször akár a kozmikus tudati és energetikai szintünkre is visszakapcsolódunk időlegesen, és vannak részeink amik bizony még visszarántják a tudatot, a fókuszt akár a poláris, fizikai szintjeinkig is.

A párkapcsolataink energetikai minősége, a kapcsolódási módunk, a közös megélések, történetek mutatni fogják, hogy kivel miért és miben vagyunk benne.

Azt hiszem ezzel a rálátással és tudatossággal erősen átalakul az a kép, hogy mit is jelent a párkapcsolat, és miről is szól valójában.

Sokkal könnyebben tudunk ezzel a rálátással és megértéssel elengedni élethelyzeteket, kapcsolatokat, és megengedni nyitottan, hogy minden kapcsolódás ami bejön az életünkbe, más szemmel nézzünk rá, és engedjük, hogy kinyíljanak az energiák és megmutathassák magukat, miért is találkozunk egymással.

 

ÖSSZEFOGLALÁS CÍMSZAVAKBAN:

 

Első Kör/nagy ciklus folyamatrészek nagy vonalakban:

-Poláris/ anyu-apu genetika/jelen élet/fizikai sík

- Belső gyermekbe bejutás,

-anyu-apu-belső gyermek hármasság,

-teljesség fizikai szinten.

Külső képben megjelenő férfi mintával nő-férfi fizikai sík kiegyensúlyozása

yin-yang

3 szintje= fizikai test 1-2-3 csakra, jelen élet érzelemtest, elme

 

polaris-par-energetikai-beallas.jpg 

 

Második Kör/ nagy ciklus folyamatrészek:

-Duális/csillagtudatosságú bennünk élő nő/férfi,

-leválás az anyu-apu mintákról, lekapcsolódás, lebontása annak akinek eddig hitte magát,

-nagy-lélekszintű részek beintegrálása,

-készségek, képességek előhívása, duális párkapcsolat (ikerlángnak hitt),

-energetikai párkapcsolat, női-férfi sebzettségek kidolgozása, nagy-lélekszintű sebzettségek, leszakadt, befagyott lélekrészek, aspektusok gyógyítása, beintegrálása,

-spirituális-személyiség énkép, új identitás, meghatározottság, terjedés, növekedés.

-kundalíni energia beindulása

-Kristály/Krisztus lélek és tudati minőségek kimunkálása,

-hármasság/csillagtudatosságú nő/férfi/gyermek egység Teljesség Lelki szinten,

-Kristály gyermek minőség.

-Ikerláng minőség.

-Nő és férfi lelki szint kiegyensúlyozása,

-külső képben, megjelenő párminőségben gyakorlatozása...

-Korábbi még fel nem tárt részek gyógyítása.

-Egyediség előhívása

 3 szintje= fizikai test 1-7,2-6;3-5; 4. csakrák invokációja, Gömbcsakra

                  nagylélek szint érzések ( kettészakadt lélekrészek)

                  kristálytudat/krisztus tudat, galaktikus/csillagtudat

92krisztusi_negy_pil.jpg

 

Harmadik Kör/nagy ciklus folyamatrészek:

-Kozmikus szint/ Eredet-mag,

-szellemi síkú nő-férfi együttműködés: közös feladat, közös szellemi síkú eredetterv beszülése, felvállalása,

-szellemi síkú nő-férfi részek kiegyensúlyozása, külső képben párkapcsolatban gyakorlatozás.

-Egyedivé válók kapcsolódása, belső értékek összeadása,

-együttműködésre kinyílás, összeadódás,

-lélekcsaládi szint, eredet-szint, kozmikus szint...

-hármasság: kozmikus anyu/Isten anya; Kozmikus apu/Isten Apa; Kozmikus gyermek/eredetmag

parkapcs3--2-.jpg

 

parkapcsi3szintforgatva.jpg

 

 

2013.

részlet az Eredetmag-, lélekcsaládok szerepe az ÚJ teremtésben, új szerveződési formák

"2013. januárjában ledemóztatták a magasabb perspektíváink egy kis csoporton keresztül, hogy melyik tudati meghatározottságban hogyan kapcsolódunk egymáshoz, hogyan támasztjuk egymást.
3 nagy fázis van.
Az első a poláris (anyu-apu-kollektív tudati), ellentétes pólusok hiánytudati kapcsolatai. 
Az ezt követő kapcsolódások a duális, kettészakadt lélekrészek mentén jönnek létre (, itt történhet az első nagy váltás az életünkben, munkahely elvesztése, párkapcsolati váltás, elindulás a spirituális önmegismerés útján)
Mind két esetben jellemző a külső támaszték, akik körülvesznek minket,
a poláris támasztékaink, kapcsolatainkban nagy feszültség, nagy ellentét van jelen,
a duális kapcsolódásainkban leginkább a fájdalmas lélekrészek mentén támasztjuk egymást, vagy a közös spirituális hitrendszerek mentén.
A harmadik fázisban, ezekről a támasztékokról leválva önmagunkban válunk Teljessé.
A saját magunkba, a saját tengelyünkbe állva, mások támasztékai, kiegészítései nélkül állunk meg.
A harmadik fázisban tudunk az eredetmag társainkkal kapcsolódni, és ott már csak a szíven keresztül kapcsolódunk, minden más korábban ismert kapcsolódási mód elhagyásra kerül."
 
2014.

Indító írás: Mikor, hol, hogyan értelmezhető a pozitív érzés, öröm, szerelem

 

Amikor a kérdező elindította bennem a választ, majd abból lett egy átfogó összegzés, még nem sejtettem, hogy még több lesz belőle, és bizony magával a bennem lévő poláris-duális-kozmikus szintű ikerláng/tükröződésemmel oldódok egybe tudati szinten az íráson keresztül.

A hanganyagot itt hallhatjátok róla, ahogyan az alábbi írás megszületett és összeadódott a szellemi szintű férfi-nő egybeolvadásával.

Hú, de nehéz ezt leírni... inkább hallgassátok meg, hogyan is íródott ki az alábbi anyag belőlem:

 

Shana HANG-anyag:

ikeruniverzum.mp3

 

 

És az indító kérdés:

Kedves Shana, vagy bárki, aki tudja a választ, mert én még nem látom... a pozitív érzésekkel mi a helyzet?

az öröm, a szerelem, a másik felismerése...

honnan tudom, hogy azok valóban az enyémek? 

Köszönöm a segítséget, szeretettel: Merci

 

A fenti kérdést kaptam, de egy kicsit több lett belőle mint egy egyszerű válasz.

Általános és minden szintet átfogó, egyszerű, közérthető, megélt tapasztalati leírás a poláristól a duálison át, egészen a kozmikus szintig.

Mikor, hol, hogyan értelmezhető, és hogyan éled meg a pozitív érzéseket, örömöt, a szerelmet: 

 Nagyon jó kérdés Merci! (ismét...)

Pozitív érzések, öröm, szerelem... ( a "másik felismerése" kérdést nem értem, ha megtennéd, hogy pontosítod... )

 

több szintje van:

 

1. poláris szint

 

Amikor a pozitív érzések, hullámokban jelentkeznek, a negatív érzésekhez képest, szélsőségesen

 

Ilyenkor harsányan vagyunk vidámak, nagyon erős érzelem töltettel, de a fő az, hogy gondolatokhoz társul az öröm, derű, vidámság forrása. Vagyis pozitív gondolatokkal, már korábban megélt képek, vagy mások által kreált vágyképek stimulálásával, felelevenítésével kerül vidámabb állapotba az ember. Ez nem valódi, hiszen egy múlt vagy másoktól másolt emléket ránt elő hozzá magában, így annak mindenképpen van poláris másik fele is, ami meg a jövőben van, és teremti vele a negatív érzéseket is. 

 

Szerelem ezen a szinten:

 

Szintén az illetőről vetített képek alapján

heves vágyak, a társ fizikai hiánya, birtoklás, féltékenység, ellenőrzés, figyelem kicsikarása, vagy túlzott figyelem,  erős érzelem hullámok, fizikai sexualitás kisülések.

 

Ezen a szinten valójában nem is látják egymást a párok, ez a legbecsapósabb szerelemnek titulált kapcsolódási szint, hiszen itt alapvetően a vágyat és a szép képeket a kicsi gyermeki tudattalanból vetíti az ember rá a másik félre.

Ennek alapja pedig az volt, mikor aput vagy anyut még pici baba korában mint ellentétes neműt rögzítette magában. Mivel a baba még nagyon magas frekvencián rezget, ez egy szerelemhez hasonló teljesség élmény, amihez anyu vagy apu képét társította.

Ez a szubjektív szerelem kép, vágykép, ami fut az emberben innentől kezdve. De a baba ahogy nő, azt is megtapasztalja, hogy anyu vagy apu nem annyira szépséges ám vele mindig, így lesz egy csomó lenyomott eltolt, "soha többet nem akarom ezt megélni" érzéstartalom is benne, ami beül e mellé a szerelemérzés mellé, és ez egyben rögzül bennünk.

Az energetikai csavar az, hogy mivel azzal tudsz csak találkozni amit tolsz el magadtól, amit lenyomtál, így mindig ugyan olyan  párral fogsz összeakadni - amíg erre nem leszel tudatos- amilyen a lenyomott mintáid, amit soha többet nem akarnál megélni. De közben mikor összerántódtok, azt fogod rá vetíteni, ami az elképzelt pici baba szerelem kép.

És a pár is ugyan ezt érzi, tehát két olyan ember rántódik össze, akik legkevésbé akarnának egymással találkozni.

Ez tudattalan persze.

 

Maga a két ellentétes pólusú lenyomott energiák összerántódás kisülését ismerik szerelemnek.

Majd ha kisül az összerántódás, akkor indul a lenyomott program, és vetíti rá a másikra azt a képet, amit nem akart volna többet tapasztalni. Ezt hívjuk úgy, hogy elpárolog a rózsaszín kép, és azt hiszi elkezdi látni a másikat, akinek mindenféle rossz tulajdonságai vannak. De ez sem igaz, hanem akkor a saját apu vagy anyu rendszerüket vetítik egymásra, és próbálják javítgatni a másikat, formálni a másikat az elején látott képhez vissza.

Jó móka..

 

Szóval ha így nézzük kinek az érzését érzi az ember ezen a szinten?

Akkor ebből semmi sem a tied valósan, se a kellemesnek megélt része, se az utána jövő kellemetlen, hiszen ezek mentális múlt-jövő képekből táplálkozó kettős érzelmek, ami a mátrixban van, és bizony ez a mindenki közös érzelme egyben. Ezért is tud annyira erőssé válni, mikor valakin átmegy, amikor belekerül az ember, mert nem csak a sajátját éli át, hanem egy összeadódott sokkal nagyobb érzelemhalmazt, és ezért is érzi a pozitívnak érzékeltet annyira túl erősen, és bizony azért is jelenik meg aztán  a negatív is túlzott, felfokozott erővel, amire azt érzi az ember helyesen, hogy az bizony nem lehet mind az övé. És ez igaz is, de amíg a pozitív részét élvezi, addig kapja a mindenki összeadódott negatívját is.

 

és ahogy ezt a részt dolgoztam egybe női és férfi oldalról szellemi szinten:

 

  2. duális szint

 

Mivel itt már az egyre jobb érzéseket figyelgetjük magunkban, egyre beljebb és egyre beljebb haladva, tehát nem gondolatokhoz társítva, hanem önmagában az érzésekre figyelünk, így egyre erősebb és intenzívebb öröm érzéseket élhetünk meg.

Ez már nem poláris, sokkal tisztább, viszont itt minél magasabb öröm és derű állapotba rezgünk fel, azzal egyre mélyebb tudattalan, lenyomott érzésminták szabadulnak fel, amik utána megjelennek a külső világunkban esetleg feszültségként, drámákként.

De itt már általában tudjuk, hogy a feltörő kellemetlen érzések csak a múlt érzései, és engedjük, engedjük, had menjen...

Szóval itt célszerű és szerencsés a tudatos egyre jobb érzésekben minél többet időzni, akár még külső segítségeket is igénybe venni hozzá, hogy stimuláljuk(frekvencia emelő zenék, jó érzést keltő tevékenységekbe belemerülés.. stb..).

De tudjuk, hogy jön utána a mélyből (tudattalanból) majd a fájdalmas, ami a felrezgés természetes következménye, és azt is engedjük fel, és ne azonosítsuk vele magunkat.

Sőt ezen a szinten tanulhatjuk meg, hogy Minden csak Energia. Tehát amit eddig rossznak, kellemetlennek tituláltunk, csak megfigyeljük, és mondhatni perverz módon belemegyünk abba is, és tanulgathatjuk az elfogadását, minősítés nélkül . Ezzel a saját magunk és mások elfogadását is tanulgatjuk ezen a szinten.

 

Szerelem ezen a szinten:

Itt is kettősség van, de ez már a lelki szintű. Itt a vonzalmat már a mellkasban és a sex csakrában érzi az ember, de ugyan így a sebzett részek fájdalmát is a mellkasban érezhetitek, amolyan fáj a  szívem, szúr, belenyilall a szívembe, kést forgat a szívembe érzésekkel, vagy erős külső mellkasi nyomást élhettek meg. 

Ez is még a szülőkről szól sajnos leginkább, és a társ csak segéd, stimuláló a történetben, hogy előjöjjenek ezek a mélyebb, lelki sebzettségek.

De szükség van hozzá egy külső társra, akivel egyforma mélységű a lelki fájdalom, így rántódtok össze. (megjegyzem ezt szokták sokan ikerlángnak is hinni; én is annak idején) mivel sokkal intenzívebb és a szív körül érezhető, és sokkal mélyebb és magasabb a kapcsolódás. Itt már nem csak a kis jelen élet lelki érzéstartalmai jelennek meg, hanem nagyobb lelki szint is, itt találkozunk karmikus körökkel is, ami több életlen át ívelő lelki berögzülés lehet. Ezeket is bizony nagyon erős energetikai, lelki szerelemi kapcsolódásnak éljük meg.

 

Ezek a kettészakadt lélekrészek mentén képződött szerelmek és az ahhoz kapcsolódó fájdalmakat valójában abból fakadnak a jelen élet szintjén, amikor anyu és apu direktben bántotta bármilyen formában a kicsi lelkünket. Alap a "miért nem vagyok úgy jó ahogy vagyok", "miért nem felelek meg nektek úgy ahogy vagyok"..stb... Vagy ennek a nagylélkeszintű verziója, amikor többféleképpen bántották egymást oda-vissza a párok több életen keresztül.

 

A duális szerelem valójában arról szól, hogy meggyógyítsd másokon keresztül ezeket a fájdalmas lélekrészeidet. És elérd önmagamban a teljességet, és az önmagad iránti szerelem érzést személytől függetlenül.

 

 3. szellemi/kozmikus vagy szívtudat szint

 

Itt az energiáknak már teljesen más az érzése, érzete, rezgése, erőssége, és önmagában léteznek, mint tudatosan behívható, vagy magunkban természetes módon megélhető frekvenciák.

 

A tudatos figyelem által hangolódunk rá a különböző frekvenciákra.

 

Így akár öröm, akár derű, akár harmónia, bármi lehetséges számunkra, tőlünk függ, a saját tudatosságunktól, szándékunktól és figyelmünktől, érzékelésünktől.

 

Itt már egyáltalán nem címkézünk semmilyen energiát kellemetlennek, kizárandónak, tehát valójában minden a Szereteten belül van számunkra, még a legsötétebbnek legriasztóbbnak, leginkább nehéznek, sűrűnek titulált energiák is.

 

Ami nem azt jelenti, hogy nem jelenik meg többet, csak a viszonyunk lesz hozzá természetes, tehát akár azt is válogatás nélkül, minősítés nélkül engedjünk át magunkon ha kell, mások nagy megdöbbenésére... 

 

Szerelem ezen a szinten:

 

Minden eddigi ismeretet és információt ismét  felülír, ez a tudat és lélekszint.

Több módon is megjelenik.

 

Az alap, hogy önmagamba és a saját szellemembe, szellemiségembe, saját lényembe, a létezésem lehetőségébe vagyok a legszerelmesebb. Ez egy alap érzés bennem, úgymond gyárilag. Amikor bármi szellemi impulzust átszülök magamon, akkor még nagyobb szerelmet érzek magam iránt és a mindenség iránt, hogy ennek a  csodának részese lehetek, és eszköze, hogy ezt megtapasztalhatom. 

 

Az önmagam iránti szerelem valójában magamból épül fel, nem kívülről jön.

 

Az alapot a saját belső értékeim, minőségeim, a saját belső létrám  megépült fokai adják magam számára, vagyis a saját minőségeim belülről tartanak egy állandó stabil belső szerelem állapotban, bármi is legyen kívül, a felszínen, és bármibe is merüljek el külsőbb részeken.

 

A belső alap mindig megtart, belülről.

Ez a legfontosabb alap szerelem minőség.

Ezt nem kell, hogy kívülről bárki visszatükrözze, sőt nem is tudja bárki, maximum egy hasonló belső minőségekkel rendelkező tudná, hiszen az ismerné fel, mások számára ez láthatatlan, így balgaság lenne, egy olyantól kívülről elvárni, hogy visszatükrözze, akiben ezek a minőségek nincsenek meg. Hiszen ami valakiben még nincs meg, azt hogyan tükrözné másra, és hogyan is ismerné fel másban.

 

Van egy olyan érzékelési szintje is a szerelemnek, hogy sok láthatatlan kapcsolódást érzékelek magam körül, és minden impulzus ami onnan jön, nagyon mély és erős szeretethullámba van csomagolva, ami aztán kibontásra kerül bennem.

 

Van egy olyan szintje és módja is, hogy bárki akivel kapcsolódom, és érzékelem a lényét, vagy képes valamilyen szintű megnyílásra, azzal nemtől függetlenül lángoló szerelem érzést élhetünk át, természetesen energetikai szinten.

 

A szellemi/kozmikus szintnek van egy olyan része is, mikor bárki aki a tiszta szellemiséget szüli át magán, és abból nyilvánul meg, attól is szerelembe eshetünk, magába az információ egyedi formájába és a benne lévő megnyilvánult energiamintába. Ezt hívom szellem-szerelemnek.

 

És hát van olyan szintje is, mikor fizikai, másik nemű társsal kerülünk egy szellemi lelki és szívkapcsolódásba, és a két hatalmas energiánk szereti egymást rajtunk keresztül, és dolgozik át rajtunk közös szellemi impulzusokat, vagy hív elő együtt összeadódva lelki minőségeket, amik szerelembe ejtenek. Ebből születtek az elmúlt 9 hónap kidolgozott írásai belőlem, és amikről itt a honlapon  is láthattok információkat, tanításokat.

 

Tehát a szellemi-szív szintű társsal minden szinten egyben kapcsolódunk és az bizony mindenkit szolgál valóban, immár számomra is látható és megélhető valóságként.

 

Itt már nincs az eddig ismert módú kötöttség, itt tudatos együttlét van, amit mindkét fél felismer, hogy ezzel szolgálja magát és mindenkit a legmagasabb módon. Valójában mégis van kötöttség, de az már inkább az elfogadása természetes módon az eredettervnek, vagyis önmagunknak.

Nem lehet a hagyományos párkapcsolatokhoz hasonlítani, se együttélés, se együtt levés szempontjából, mert olyan, mintha minden alárendelődne egy nagyobb közös érdeknek, így ha kell külön vagyunk, ha kell, addig vagyunk együtt amíg ez szolgál mindenkit a legjobban, és ha mindenki tudatos benne, és felvállalja ezt a formát és rugalmasságot, és vezettetést, akkor nagyon gyümölcsöző lehet mindenki számára.

 

De a kozmikus szintű kapcsolódásban nem csak a magas frekvenciák, és a kozmikus szintünk van jelen, tehát nem mindig a legmagasabb perspektívában vagyunk csak, mert hiszen itt vagyunk a Föld bolygón, és ide gyökerezzük le, ez a dolgunk. Ez praktikusan a jelen élet emberi réteg mélységéig történik, átívelve akár duális, akár még karmikus köröket is, de ez mind egyben van jelen, egyszerre, és maga a tudatosság változik a megélésében, a feldolgozásában és az okában, hogy miért is vagyunk benne egy-egy tapasztalásban az adott párunkkal. 

 

Minden amibe belemerül egy ilyen szintű pár kapcsolódásként, ott a tudatosság fordítva van, és a valóság fordított mint az eddig ismert módok.

 

Itt minden együttlét, akár még a súrlódások, drámák is azt szolgálják, hogy mit, milyen lélekminőségeket hívnak elő belőle együtt, maguk szerelemére és mindenki számára, tanításként, segítségként.

Tehát a megélés, a történet már csak eszköz, és nem az adja a fő motívumot, a fő fókuszt és irányt, hanem az ebből felismerhető és elhagyható minták legtisztább kimunkálása, az egyre tisztább lélekmenőségek, létrafokok megépítése magunkban, és az ebből fakadó tapasztalati tudás és információ átadása másoknak.

A fizikai szintű együttlét minősége és kiterjedtsége is sokkal tágabb spektrumú mint a korábbi kapcsolódási módoknál.

Míg a duálisnál a szívek kapcsolódása, a nagy-lélekszintű (Isteni énnek érzékelt) energiák beáramlása és a kundalínik együttes áralmásából képződik a kozmikus orgazmus, addig ennél a kapcsolódásnál ez ismét fordul egy újabb áramlás minőségbe.

 

A duális szinthez ajánlom az alábbi, korábbi írásaimat:

Párkapcsolat: Poláris-Duális-Szellemi (Ikerláng)

 

 Elsődleges itt is a szívek kapcsolódása, és a kozmikus szintű körülöttünk lévő energiák, de már nem csak beáramlással és a fent lent (kundalíni) együttáramlással, hanem  kiterjedten, minden sejt kapcsolódik minden sejttel önálló univerzumként szinte, és a beteljesülés érzést ez a teljes szintű kapcsolódás adja első sorban, olyan mélységig, hogy akár teljesen el is tűnünk benne, egybe is olvadunk benne többször. Ezt gyakorlatiasan lefordítva olyan érzés, mintha eszméletünket vesztenénk, ez maga a teljes feloldódás. Természetesen itt is megjelenik a fizikai együttlét is, de már szinte mint levezetés.

 

Mivel ez már nem a vagy-vagy tudatállapota, így itt is minden eddig szintünk megjelenik, hol ez, hol az, attól függően hol van a fókusz, a figyelem, melyik szinten, és rezgéstartományban, a lényeg a tudatosság minden szinten. Sőt ezen pármenőséggel és tapasztalásban bizony maga a tudati nézőpontok,a  figyelem kiterjesztése, érzékelés kiterjesztése és frekvencia sávok bejárása, átfogása tágul, amolyan  multidimenzionális érzékelésbe.

 

Legalább is az én megélésemben, tapasztalatomban.

 

A közös feladatot tekintve mint társak, párok egyediek vagyunk, és mások bizonyára más közös tervvel születtek be, és ez ezen a szinten már valóban  egyedi és másokkal fel nem cserélhető, viszont másokat egységben kiegészítő.

A duális tapasztalás írásaimnál is kiemeltem, hogy a két félnek természetesen nem ugyan az a megélése, nézőpontja, így én csak a saját részemet tudom megosztani.

Jelenleg eddig tudom írni, most itt tartok.

 

Javaslom még, ha eddig eljuttok az olvasásban:

 

Lehetnek köztetek olyanok, akikben bekapcsolhat, hogy „hol vagyok én ettől”, mikor érem el én ezt magamban”,  és hozzájuk tartozó kishitűség, vágyakozás, akár még irigység is bekapcsolhat. A többi érzést ami nem jut eszembe, figyeljétek meg magatokban.

És akkor jöjjön a felszabadítása ezeknek a téves és teljesen felesleges érzéseknek, gondolatoknak:

 

A beszületési feladatom/tervem az volt többek között , -és ez hosszú életeken átívelő állandó visszatérő és kidolgozandó témám volt-, hogy az emberiség teljes párkapcsolati, nő-férfi viszonyt, szerelemet és minőségeket megélem és feltérképezem , és átadom. 

 

Mivel most a fináléban vagyunk ebből a szempontból is, ki így ki úgy, ki itt tart, ki ott tart a saját nagy-lélekszintű és tudati evolúciójában, így mindenki más körön és minőségekben mélyül még el, vagy már szintén itt tart és akkor lehet, hogy szintén ír róla ilyen mélységű átfogó összefoglalót, mások segítésére, kísérésre, örömére.

 

Szóval mindenkivel minden rendben van, bárhol is tart a saját egyedi történetében, inkább csak élvezzétek ezt a megosztást, és örüljünk együtt, hogy itt tartunk, hisz ez mindenki kapcsolódásait mozdítja egyre igazabb és valódibb kapcsolódások felé.

 

Még talán annyit hozzátennék a fenti összegzéshez, hogy ahhoz, hogy ezt ki tudjam írni magamból, többször ájultam el közben, vesztettem el az eszméletemet, aludtam be, volt, hogy úgy szédültem, hogy csak ülve tudtam közlekedni, haladni cool, és többször zsibbadás és erős nyomóst éreztem a fejem körül. Ez őrületesen nagy, hatalmas megélt tapasztalás és energiák fogalmi szintű meghatározása, egybe rendezése bennem, mint a lélekhez tartozó tudati minőség. Hatalmas szülés volt. Most pihenés következik, és innentől már csak élvezése ezeknek a minőségeknek.

szeretettel

Shana

 
 
2015.
Oktávot váltottunk. Elindult az eredetekkel a közös kollektív struktúra kódjaink előhívása, hogy honnan hova haladunk, miről válunk le, miből fordulunk, kapcsolódunk le, és hova haladunk, milyen  szintű struktúrákba.
Amikor már megjelenhet az adott evolúciós változások  struktúra váza, akár így, számokban is megadva, az azt jelenti, hogy más kellő mennyiségű társunk magán keresztül velünk együtt végig haladt rajta, így egész egyszerűen a megoldási kulcsokkal együtt láthatóvá válhat bárki számára maga a kapcsolati minőségek folyamata, a segítő struktúra kódokkal együtt.
Ez már az a szint, ahol ezeket a számokat nem kell érteni, hiszen ez az alap vázban hat mindenkire, a mögöttük levő információk és megoldó kulcsok, energiák által. Ez egy nagyon gyors, könnyű, egyszerű segédlet, ami által könnyebbé válik a kibontódás a korábbi, megrekedt állapotokból, azért mert nem tudtátok mi van helyette, és hova fordulhatunk, mozdulhatunk, léphetünk át belőle, milyen  szintekre és minőségekbe.
Azt látjuk már ezen a szinten, hogy ez nem választható, főleg nem emberi akarat szintjén. Mindenkivel történik, és legfeljebb azt választhatjuk, hogy tudatosok vagyunk rá,v agy tudattalanul sodródunk benne végig.
 
Így többek között:
 
Földi házasság kötés, kötések alap struktúra lebontása az egyéni mátrixunkban:
Ezt nyilván azoknak ajánljuk, akik nem tudtak még leválni esetleg a poláris, akár fizikai, intézményi kötelékként, házasságként is egybe kötött kapcsolódásaikról. Lehet, hogy elváltak, lehet, hogy már rég külön élnek, de mégis ott rezeg az energia terükben a korábbi kötés struktúrája. Sokan vagyunk így ezzel.
Nekik készült az alábbi kötés bontó számsor :

foldi-kotes-kodok.jpg

Nő-Férfi oldalon Állati testkódokról leválás

Női Manipulációs strukktúra kóddal és a Férfi hamis korona bontó kóddal, 

egységbe fordulás EgyKódba, egyensúly nő-férfi-gyermek hármasságban

no-ferfi-egyensuly-egykoddal.jpg

nagyításhoz katt a képre

 

NŐ-FÉRFI Mentális poláris struktúra bontó kódok,

egymás támasztéka , támasztása alóli felszabadulás

no-ferfi-mentalis-matrix-vegleges.jpg

nagyításhoz katt a képre

 

Férfi hierachia irányítás struktúra kódok és az azt megtartó Piros Pókháló Női tartó minőségek egymásról való leválása, külső nő-férfi poláris , egymásból élés és egymásból táplálkozás,egymás tartásából lávás, és átfordulás a saját belső erőforrásba.

aranyfrekvencia-vegleges.jpg

55egyben_feneketlen_.jpg

 

Katamarán Nő-Férfi kiegyensúlyozás, Szoláris Tudó Nő (652) előhívása, az alacsonyabb szintű női minőséghez képest, és a férfivel való érzelmi kiegyensúlyozás egyenrangú, együtt haladó, együtt vezető minőségben.

shana-loran-maa-arany-freki.jpg

 

Átírás, Átfordítás, Nő-Férfi együtt merüléssel lunáris emléktárból és Női-Férfi minőség együtt eredetig emlékezés, árasztás (egyéni szinten a saját mer-ka-ba beindítása)

 

12038071_867284100007705_1138460140824417927_n.jpg

 

"Megadom magam a felsőbb akaratnak", Nő-Férfi fizikai szint (vese; jobb és bal agyafélteke összehangolás, kiegyenlítés, szívben kapcsolódás a felsőbb , eredet minőségünkbe , női-férfi részünkkel egyben.

megadom-magam-felsobbakratnak.jpg

 

Szoláris-Lunáris Férfi-Női minőségek előhívása, kiegyensúlyozása önmagukon belül,

a belső krisztus/kristály 4 pillér megtartó tengelyünkben

kristaly4piller_egyeni--2-.jpg

 

NŐ-FÉRFI Kundalíni, Férfi-Női-Kristálytudati Tantói minőség hármasság kiegyenlítődése

shana-shogun-szam.jpg

 

 

Kollektív Együtt-Egymásért, Életkereke beindító, közös magteremtés Nő-Férfi struktúrakód, ahol a saját egyéni Nő-Férfi minőségünk tanulja meg, hogyan adjon magából magának, és adjon a külvilágának, tehát adás-kapás egyensúlya önmagunkon belül női-férfi oldalunk által saját magunknak és magunk megosztása másokkal

kollektiv-egyutt-egymasert-kod.jpg

kollektiv-egyutt-egymasert-kapcsolati-kodii.jpg

beindult-az-elet-korforgasa-iii.jpg

 

Összetartozó pozitív-negatív párminőségek harmonizálása

Több szinten

-fizikai párok,

-duális párok

-eredet párok (férfi-női azonos eredetek)

-eredetek közötti (akár férfi, akár női, azonos eredet minőségek egymás közötti kiegyenlítés)

parminosegek-poz-neg.jpg

nagyításhoz katt a képre

Azt hiszem a 2014-2017 közötti eredet szinten előhívott kollektív munkáink a teljes nő-férfi minden síkja Nő-Férfi mintázatok, kapcsolatok, kapcsolódás minőségek feldolgozásra, kidolgozásra kerültek.Így összeszedve látszik igazán, micsoda munka folyt itt eredet szuinten az elmúlt 2-3 évben, sok körön, sok eredettel, sok párral sokaknak, több kapcsolódási szintet megélve, és átdolgozva együtt, hogy idáig eljuthassunk.

 

És beérkeztünk a JELENBE, 2017. 08.15. (2016-2017) Még újabb kapcsolódási szintet és tapasztalásokat hozott:

Mit jelent eredet szinten párként kapcsolódni?

Milyen energetikája és hatása van?

Milyen céllal rendeződnek össze az adott pár minőségek?

Tehát hamarosan már a gyakorlati tapasztalatokat adom át, osztom meg veletek, hogyan működünk együtt kozmikus eredet teljességünkben  mint eredet párok, társak.

Nagyon izgalmas mind a megtapasztalása, mind megélni azokat az eredet szintű szeretet minőségeket, amiket együtt hozunk létre okkal, mert eredet szinten minden pár, társ már okkal, energetikai okkal kapcsolódik, amiben tudatosak is magukra, a feladatukra speciálisan, és egymásra.

 

csak, hogy egy-két témát említsek, ami a korábbi szintjeinken pl klímaxnak ismerünk, hogyan alakul át, és nyer új értelmet.
-szakrális sex újabb szintjei eredet szintig, ahol már saját fizkai testünkig eredet minőségben újrastrukturálásunk történik.
-haza kapcsolódás, kozmikus szüleinkbe beolvadás együtt, az azonos eredetekkel
-megszűnik az egy- párság, eredet szinten értelmezhetetlen, hiszen mind önmagunkban válunk eredet szintig teljessé, szabaddá egymástól minden szempontból, és a párságban, férfi- női energiákban összekapcsolódás speciálissá válik számunkra
-szülő-gyermek apa-anya -nő-férfi kitégulása, eredet családok közös felügyelet, támogatás a gyermekeink részére.
jaj, nagyon izgalmas, sok hitrendszert romjaiba döntő tapasztalás vár majd rátok eredet szinten :)
 
folytatás hamarosan..
.....
..
.
(és megvilágosodás, a hogyan rendeződik tovább teljességben az anyag, tematikusan a helyére az, ami eddig folyamatként, lineáris energetikai megtapasztalás szint volt, újabb körben hozzárakódik mag-szik-hám hármasságban az előző szintekhez. Már ha van aki érti, a lényeg, végre átlátom egyben az összes eddigi tapasztalati szintet, amin végig mentem, mentünk többen.. azta..huhh... :) )
 
 


Webáruház belépés

Regisztráció Jelszókérés

Utolsó kép


Facebook

Levelezőlista



Statisztika

Online: 4
Összes: 400716
Hónap: 6901
Nap: 162