Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szent Sex

Szent Sex - egyedi tapasztalat megosztás

2011.06.11

 

Mi a különbség az eddigi szeretkezési mód és a Szent Szerelemben együttlét között?

 

Az eddigi (vagy 3d-s) szeretkezési módnál az elméből indul ki a vágy, vagyis az elme képzelete, gondolata szüli, indítja be a szexuális vágyat, még akkor is, ha úgy hisszük ez szerelemből történik. Igen, persze, eddig ezt az érzést hívtuk szerelemnek. Ebben a fajta szeretkezésben fontos szerepe van a formának, a megnyilvánulás módjának...

Az elmének kell valami ami felizgatja, ami által szítja a tüzet, ez a forma, a test vágya a forma-test iránt. Egy idő után a forma nem elég, ezért keres az elme egyre több izgató technikát, amivel fenn tudja tartani a vágyat, a figyelmet.

olasz-bankar-sex-pozicio.png  Ilyenkor keressük a pozíciók változatosságát, ami újból izgalommal tölthet el egy ideig. A beteljesülés, az orgazmus a fizikai ingerek hatására jön létre, ha túlfeszültség keletkezik az izgatott pontokon, majd ezek kisülnek. Ezt ismerjük orgazmusként. Aztán valahogy mégsem érezzük azt a beteljesülést, valahogy marad egy kis hiányérzet, mintha becsapottak lennénk, bár be nem vallanánk magunknak. A hiányérzetet az adja, hogy hiába próbáljuk egyre inkább szorítani, bekebelezni a másikat, kvázi egyre nagyobb részben birtokolni, ez sosem tud teljesen megtörténni, marad a kiégett hiányérzet a végén, a lelki beteljesületlenség, bár fizikailag úgy tűnhet mindent megéltünk. Ez alulról felfelé haladás energetikailag, de mivel csak alulról jövő energiák szítása történik, egy ponton túl nem tud feljebb jutni. Ez okozza a lélek kielégületlenségét, beteljesületlenségét.

 

A Szent Sex energetikai áramlása fordított, vagyis pontosabban kiegészül és egyszerre van jelen több irányú áramlás. A kiindulási pontja a szív, lehet érezni ahogy a szívcsakra/mellkas környéke forrósodik önmagában, ez nem a külső forma iránti vágyból fakad, hanem az önmagam belső energiaforrásából, egy belső vágyból, belső, önmagam iránt érzett végtelen szeretetből, ami már túlcsordul, így megtalálja azt, akivel ezt a túlcsordulást tovább gerjesztheti.

szerelemlang.jpgAmikor két ilyen energetikájú ember találkozik, akkor a szívcsakra összekapcsolódás után elkezdik egyre inkább beengedni felülről és alulról magukba az energiát. Még mindig csak az energiák mozognak semmi más, és még csak magunkon belül. Amikor már olyan mértékű a beáramoltatott energia, hogy szinte szétéget, szétfeszít, akkor áramlik be a fizikai test miden területére is, sejtszinten, majd ez után kezd el a csakrákban összpontosulni, és lejönni a legalsóbb csakrákig, ekkor indul be a fizikai vágy is. De, nem is kell feltétlenül hozzá két ember, és nem is kell hozzá feltétlenül a fizikai sík, bárki megtapasztalhatja ezt önmagán beül is, mivel itt valóban az energiák szerelemegyesüléséről van már szó. A hab a tortán, ha  ezt van kivel együtt megélni, mert akkor valóban a fizikai részeim is aktívan jelen lehetnek benne, mint megélők. Tehát itt fentről lefelé, majd lentről felfelé és minden irányban történik az áramlás, az egyesülés, ami már nem fizikai szintű orgazmust generál, hanem ennél sokkal többet (én magamban kozmikus orgazmusnak hívom). Olyan érzés, mintha az ég a földel találkozna, mi csak teret, helyet adunk neki, hogy bennünk is megtörténhessen ez az egyesülés. Ez dimenziókat nyit meg az ember minden részében, szintjében, egyszerre egy időben minden síkodon történik, a sejtszinttől addig, amit egyáltalán képes vagy felfogni. Ha társsal együtt történik, ott megszűnnek a határok, nem érzékelhető, hogy ki kicsoda, van e vagy nincs e, csak együtt lüktetés van minden síkon. Olyan mint egy sokdimenziós tűzijáték a sejtektől a legmagasabb tudatszintig, egyszerre rengeteg mikroméretű fénygömb robbangat körülöttünk és bennünk.

A tudatos része: mikor nagyjából visszanyerjük önazonosságunkat, ezt a hatalmas összeadódott energiát tudatosan irányíthatjuk bárhova. Lehet az a fizikai test, lehet az a K testnek is nevezett fénytestünk, a társunk bármely szintű teste, vagy a közös terünk... bármi... csak a képzeletünk és a tudatosságunk szab határt, mit kezdünk ezzel a hatalmas gerjesztett energiával. Így használhatjuk ezt bármely szintünk gyógyítására, kiegyensúlyozására akár.

Tehát mégegyszer, nem kell hozzá feltétlenül egy másik fizikai létező, lehet ez az energiatalálkozás egy bármilyen más síkú létezővel is, akit képes vagy érzékelni, akivel képes vagy kapcsolódni, akit képes vagy beengedni, akivel képes vagy az energiák összeadására. A lényeg, hogy a szíven keresztül történik a kapcsolódás, az a kapu és a találkozási pont. Így találkozhatsz téren és időn túl a valódi másik feleddel, ha nincs jelen itt fizikai síkon. Egyáltalán nem vagy egyedül akkor sem, csak találj rá az energiára először magadban, majd megjön hozzá éteri társad is.

 

 

ez nem tudományos leírás, nem is olvasott információ, ez csak a saját megélésem, és ahogy én a magam tapasztalásait magam számára képes voltam egyelőre fogalmi síkon meghatározni eddig a pontig...

remélem valakinek szolgál hasznos információval...

kíváncsi vagyok mások tapasztalatára, megélésére, hogy minél nagyobb megélt, tapasztalati, valós képet kapjunk.

 

PJ

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Linda - Budapest

Ugyanezt éltem át én is! Fantasztikus, hogy valaki leírja, én ilyen jól szavakba sem tudnám önteni!

 


Webáruház belépés

Regisztráció Jelszókérés

Kategóriák


Facebook

Levelezőlista



Statisztika

Online: 1
Összes: 433310
Hónap: 3887
Nap: 83