Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tudósítás a Szív-Térből 2010. szeptember "Bízom, és elengedek minden kontrollt"

 4 év távlatából most előugrott a gépem rejtekéből ez az írás... 

csak nézem, nézem, és én olyan szerelemben vagyok magammal, hogy csuda...

hogy én mennyi mély szív-mag-szerelem élményt éltem már át belül és kívül is, 

hála a létért, a létezésért, hogy ezeket tapasztalahatom.

Nagyon gáz, ha egyre inkább már megint magamtól esek szerelembe?

Csak olvasom magam vissza, és ámulok, bámulok, imádom magam visszaolvasni,

lángol tőle-m a mellkasom

 

Tudósítás a Szív-Térből 

2010. szeptember:

„Bízom és elengedek minden kontrollt”

 

A női részem szétnézett a világában és nem tetszett neki amit lát, nem találta a férfit kint.  Nem értette miért mindent neki kell átlátnia, meglátnia, értenie, megcsinálnia, felügyelnie. Bármit megálmodtam, valahogy semmi sem mozdult, nem akarta az a kinti férfi megcselekedni. Mindig vonakodott, halasztgatta, majd már egyszerűen nem győztem kivárni, és megcsináltam magam.

 

Ettől lett bennem egy rossz érzés, egy kissé elhagyatottnak éreztem magam, nem megértettnek, és egyre nehezebbnek. Úgy éreztem, hogy nem bírok annyi mindent a figyelmem középpontjában tartani, mindent én egyedül megoldani, elintézni, megjavítani.

 

Nőtt bennem a sértődöttség is, hogy miért nincs társam, miért nem akarja ugyan azt a másik, miért nem érti, hogy ez mindkettőnknek, sőt mindenkinek jó lenne, hisz én látom, és mégis csak az ellenállást éreztem, hogy „nekem te nem mond meg én mit mikor, és hogyan csináljak”, mindig ezt kaptam vissza.

Úgy érezte a női részem, hogy rendben van, ha nem csinálod, akkor majd én megcsinálom azt is, ami a férfirész dolga lenne.

 

Olyan pontig feszült ez az ellentét, - ami valójában bennem zajlott, az én csodás női és férfirészem között-, annyira eltávolodtak egymástól, a bennem lévő sok-sok női rész- a kislány, az anya, a szerelmes nő, a gyógyító, a tanító, a matróna, a banya és még sokan, sokan- és a férfirészem- a védelmező, a harcos, a tudós, a tanító, a gyógyító, a szerelemes, a cselekvő/teremtő és még sokan-,  hogy egy ponton nem tudtak ennél távolabb kerülni egymástól, megtörtént a teljes, és tökéletes szembenállás. 

 

Ebben a legtávolabbi pontjukban már semmilyen felületen nem érintkeztek egymással, megszűnt a súrlódás, a kiegészülés a tükrözés.

 

Az egyetlen pont ahol  érintkezni tudtak az  a Szív-Mag, mert az az egyetlen ami közös bennük, hisz mind kettő bennem van , a Szívben váltak ketté és most csak is ott tudnak újra egyesülni.

 

Azon a legtávolabbi pontjukon a két Szívrész megtalálta egymást, eszméletlen erővel vonzani kezdte egymást az a belső mag-mágnes, amikor a két rész, ami már teljessé vált, egyesülni vágyik, és szépen közelíteni kezdtek egymáshoz, vonzani kezdték egymást.

 

Ahogy haladtak egyre közelebb, újra felvillant, felvillantottak mindent magukból, megnézték egymást minden oldalról, sokat forgolódva egymás körül, amik kisebb feszültségeket keltettek, kis szikrák, kisülések történtek, de miden egyes felületi érintkezés feszültségéből azonnal visszaugrottak a már közös Szív-terükbe, ahol egyből gyógyult és helyére kerültek azok a kis feszültségpontok.

 

Így haladtak, közeledtek egyre beljebb és beljebb, rétegről rétegre, hogy majd a közös Szív-tér központban mindketten lerakják azt a csodás kibontott ajándékcsomagot, amit Magukból a másiknak adhatnak, hogy ezt a két részt összerakva, egy új, immár közös történetbe kezdjenek.

 

Ehhez a nő odaajándékozza minden férfirészét az ő férfipárjának, és a férfi is így tesz az ő csodás női részeivel.

 

Így születhet meg egy új, a nagy NŐI minőség és így fog megszületni az új, hatalmas és fenséges Férfi minőség, ami már a Szív-Térben történik.

 

Egy új, közös életteret létrehozva maguknak, azt a két szívrészből -ami már eggyé olvadt- a Szer-Elem lángjával folyamatosan növelik, majd mindenki a maga minősége, szerepe szerint, elkezdik megtölteni a közös álmukkal azt a csodás szívteret…

…a többiről még nem tudok írni, mert bár már látom, de még nem éltem meg,  így nem lenne valós és hitelesJ

 

 

 
 


Webáruház belépés

Regisztráció Jelszókérés

Utolsó kép


Facebook

Levelezőlista



Statisztika

Online: 1
Összes: 421483
Hónap: 2290
Nap: 121