Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Test-Tudat. Egészség. Mozgás.

 

HOGYAN OLVASD A HONLAPON TALÁLHATÓ ANYAGOT?

Javaslom, hogy legalulról kezd az olvasást, időrendi sorrenben az elsőtől, mivel a kronológiai sorrendben feltett írások mutatják a saját tudati és lélekevolúciómat is, ahogyan egyre nagyobb, egyre mélyebb rálátásom lett az adott témára mind fogalmilag, mind energetikaliag.

 Ha megfog a téma és valóság ilyen mélységű bemutatása, esetleg nézz vissza időnként, mert folyamatosan rakom fel a korábbi írásaimat.

 

Az írásokhoz, cikkekhez görgess lejjebb!

 

Összeállítottam egy folyamat-anyagot, a saját és a kliensekkel folytatott több éves gyakorlat és megfigyelés alapján, hogyan fejlődhet a test-tudatunk, a testhez való viszonyunk, az Egész-ségünk a tudatosságunk, és a lélekevolúciónknak megfelelően.

Ez valójában még csak a kezdet, amolyan bemelegítés ahhoz, hogy megismerkedhessünk azzal a 3 nagy fázissal, ahogy a testtel együtt felemelkedhetünk a

3.dimenziós mátrixba kötöttségből a

4.dimenziós átalakulási fázisokon keresztül az

5. dimenziós test-tudat érzékelés és létezésbe.

 

Ez egy nagyon komoly és tudatos változás, gyakorlás, első sorban leszokás, majd áttanulás egy olyan testérzékelés, test-tudatosság működési módba, amilyet még bizony soha nem tapasztalhatott meg az emberiség, így erről sehol nem olvashattok, ezt sehol nem tanítják még, hiszen most vagyunk a kísérletezés, a tesztelés fázisában azokkal a társakkal, akik ezért születtek be a bolygóra, hogy átsegítsék az emberiséget a testtel való felemelkedésen.

Ilyen még nem volt, mi vagyunk azok akik elsőkként tapasztaljuk ezt a nagyon izgalmas átalakulást.

Sokan ezért születtünk be ebbe az időszakban 

Azért jöttünk többen, hogy gyorsított ütemben végig menjünk az összes átalakulási fázison, tudatosan, kísérletezve, tesztelve sok-sok mindent saját magunkon és időnként családtagjainkon, hogy aztán a teljes ÁTALAKULÁS 3 nagy fázisán már valós, tudatos kísérő-tanítókként tudjunk mindenkinek segíteni, aki nem ébred rá magától.

Mi ez a 3 nagy átalakulási fázis?

2013. januárjában ledemóztatták a magasabb perspektíváink egy kis csoporton keresztül, hogy melyik tudati meghatározottságban hogyan kapcsolódunk egymáshoz, hogyan támasztjuk egymást energetikailag. Tehát 3 nagy fázis van.

 Az első a poláris (anyu-apu kollektív tudati), ellentétes pólusok hiánytudati kapcsolatai. 

 Az ezt követő kapcsolódások a duális, kettészakadt lélekrészek mentén jönnek létre (, itt történhet az első nagy váltás az életünkben, munkahely elvesztése, párkapcsolati váltás, elindulás a spirituális önmegismerés útján)

 Mind két esetben jellemző a külső támaszték, akik körülvesznek minket,

 a poláris támasztékaink, kapcsolatainkban nagy feszültség, nagy ellentét van jelen,

 a duális kapcsolódásainkban leginkább a fájdalmas lélekrészek mentén támasztjuk egymást, vagy a közös spirituális hitrendszerek mentén.

 A harmadik fázisban, ezekről a támasztékokról leválva önmagunkban válunk Teljessé.

 A saját magunkba, a saját tengelyünkbe állva, mások támasztékai, kiegészítései nélkül állunk meg.

 A harmadik fázisban tudunk az eredetmag társainkkal kapcsolódni, és ott már csak a szíven keresztül kapcsolódunk, minden más korábban ismert kapcsolódási mód elhagyásra kerül.

 

A mozgás formák a különböző tudati meghatározottságban, kötöttségben:

1. Poláris: erősportok, gyorsasági sportok, ügyességi sportok (aktív) <---> poláris ellentéte a lelassult, lusta, mozgás szegény (passzív)

2.Duális: tradicionális(yoga), spirituális alapú mozgásformák(tai chi, csikung), újabb alternatív mozgások

Mindkettőnél jellemző a kívülről irányítottság, a kívülről, a személyiségből irányított információ a test számára

3. Teljesség: megfordul az egész mozgás folyamata, belülről indul, és az energiák belülről mozgatják a testet, mint egy amolyan kesztyűbábot. Nincs semmilyen külső ráhatás semmilyen formában, nincs se fizikai se mentális hatás. Ebben a tudatállapotban és létezésben a test teljesen ellenállás mentessé válik, teljesen áteresztővé válik az energiák számára, amolyan izom és erő kifejtés nélküli állapotba kerül. Az erőt nem a testizom és test erő adja, hanem akkor van erő és annyira amekkorára szükség van, és ezt az erőt a kozmikus forrásenergia adja és a fókuszált tudatosság, a jelenlét.

Ebben az testérzékelés állapotban teljesen megváltozik a viszonyunk a fizikai világhoz, például változik a fajsúlyunk többek között...

 

Felkészülés az Átalakulásra:

Az első és legfontosabb amit tanácsolnék, ha elfogadjátok

Leszokás fázisa

A legfontosabb a testtel kapcsolatos külső kontroll elhagyása, hogy te akard meghatározni, hogy milyennek kéne lenni a testednek, hogyan kéne működnie a testednek, és te akard formálni valamilyenné a tested. Erről már sokat olvashattatok, így ezt nem részletezem.

A mozgás formáknál javasolnám a teljesen szabad mozgást, szabad táncot, nyújtásokat, lazításokat mint kezdést, bemelegítést az átszoktatásba.

Erre is találtok ma már sok "segítő" lehetőséget, de a legszerencsésebb ha belülről próbálgatjátok magatoktól megérezni, felfedezni, hogy belülről fakadóan, nem elméből és nem hitrendszerektől vezérelten vajon mi esne most legjobban a testednek, hogy az átalakulás számodra minél könnyebb és zökkenő mentesebb legyen.

Segíthetitek a fellazulását a 3.dimenziós mátrixba kötöttségből hanggal, hangtálakkal, gonggal, ami finoman, kíméletesen lazítja fel a több évtizedes berögzült és sok rétegben felhalmozott külső kontroll információkat.

Átalakulás időszaka

Ha kellőképpen átjárhatóvá válik a kötött szerkezeti struktúrátok, akkor van értelme majd átlépni egy tudatosabb fázisba, ahol elindulhat a teljes kimozgatás a mátrixból, amit úgy hívok, hogy

"Bemozgatás az Élet Áramlásába".

Ezzel a bemozgatással kezdődik el fizikailag és energetikailag a leválásotok a mátrixba kötöttségről, és a teljes tengelybe állásotok önmagatokban, mindenféle külső energetikai támaszték nélkül megállva.

Ebben a központi rögzülésben kezditek el érzékelni valósan, hogy Egyek vagytok az egész világotokkal és Ti a középpontja vagytok a gömbvalóságotoknak, minden belőletek vetítődik ki, és minden veletek együtt mozdul, és mindenen Ti magatok tudtok már változtatni ténylegesen. Vagyis ekkor váltok valós tudatos teremtővé,  a saját világotok mágusává  egészen fizikai szintig.

A bemozgatásnál nem mi mozgatjuk a testet, hanem a Tudat Tiszta Fénye vezet, és a test azt követi le magától, ellenállásmentesen.

A Tudat Tiszta  Fényével valójában újra rajzoljuk a testet, ezt nem mi csináljuk, ez történik magától, és Új Tudati Információkat kap a test, vesz át a test-tudat és mozdul bele, szoktatja át magát. 

Ezzel a Tudat Fénye általi újra rajzolással valójában magától megalkotódik az Új Forma, ami már nem a genetikai anyu-apu test program kép, hanem átalakul a test olyanná, amilyen te valójában vagy, amire neked szükséged van ahhoz, hogy azt tudd itt megnyilvánítani, aki, ami valójában vagy, amiért jöttél. 

Tehát az eddigi külső-szépségideákra szabogatás helyett egy számodra, a lélekterved szerinti legpraktikusabb testformába fogsz átalakulni, amiben a legjobban érzed majd magad, hogy itt kiteljesedhess. Ez teljesen egyedi lesz, és semmi köze semmilyen külső képhez, amit elvárnál a testedtől, vagy amit elképeznél róla, hogy szerinted mi lenne a szép, vagy jó számodra. 

Ehhez persze célszerű nagyon sok hitrendszert, elvárást és tévképzetet is majd szépen lassacskán elengedni, mert a teljes átalakulásnak ez is gátat szabhat...

 

fejlodes-kislany-babasorozat-620.jpg

 

OKTATÁS-ÁTKÉPZÁS:

 Shana minőségemnek nem feladata,

hogy bemozgatás az Élet Áramlásába órákat tartsak majd hosszabb távon.  

Feladatom a beszülése volt, és a továbbadása azoknak a testtel,

mozgással foglalkozó terapeutáknak, trénereknek, oktatóknak,

akik eddig a hagyományos, vagy tradicionális, vagy újabb átmeneti alternatív mozgásokkal foglalkoztak.

Fontos lenne, hogy minél több helyen minél több tréner tudja majd ezt a mozgásformát

valós Tudatos segítőként tovább adni, hogy egyre több emberhez eljuthasson.

Várjuk azoknak a mozgás trénereknek a jelentkezését, akik szeretnének részt venni az

Átalakulásban, és szívesen tovább is adnák, beépítve az eddigi mozgás oktatási tevékenységükbe.

Javaslom mindenféle tánctanárnak, koreográfusoknak is,

hiszen az egész társastánc rendszer is változik ez által, 

mint minden kívülről irányított, mozgatott mozgásforma.

Tudom, hogy sokaknak merészen hangzik, és még Újnak tűnik,

számomra 2008 óta ez a valóság, én már teljesen így működök,

eszerint mozgok.

Tehát ez nem utópia, és valójában nem sok értelme van ellenállni sem neki,

hiszen a változást mindenki érezheti a saját testén,

és minél tovább ellen tart neki,

annál erősebb lesz a külső nyomás a testen a befelé áramló energiák hatására. 

 

Test-Tudati Átalakulásra fel!

 

jelentkezni lehet az átalakulás-oktatás csoportokba:

szivkozpont@gmail.com

 

szeretettel

 

Shana

  Görgess az írásokhoz lejjebb!

 

 

Cikkek

2. HANGANYAG: Fog-kódok kikódolása Noris Ács Miklós- Szellemi megértés + Shana- Élet beindító energiával

 
2017.05.14 | Menüpont: Test-Tudat. Egészség. Mozgás.

Nem betegség, éhezik. Tápanyaghiánya van! Növény és Ember, és ki mitől ÉHEZIK valósan

 
2017.04.26 | Menüpont: Test-Tudat. Egészség. Mozgás. | Hozzászólások: 0

1. HANGANYAG: Fog-kódok kikódolása Noris Ács Miklós- Szellemi megértés + Shana- Élet beindító energiával

 
2017.04.19 | Menüpont: Test-Tudat. Egészség. Mozgás. | Hozzászólások: 0

Élősködő kiléptető kód

JELSZÓVAL VÉDETT INFORMÁCIÓ EREDETEKNEK:

JELSZÓT a szívktudatkozpont@gmail.com email-cínem kérhetsz, a cikk címére való hivatkozással.

Vannak jegyzetek, hanganyagok, és videók, amit csak és kizárólag eredet tudatossági szinten levőknek javaslok.

Ha már tudod az eredeted, és szeretnéd tudni ezt az információt, akkor a szívtudatkozpont@gmail.com e-mail címen kérhetsz jelszót hozzá.

Eredet szinten eredetek kapnak információt, akik tudják a saját eredetüket, fel is vállalják, eredet tudatossági szinten tudja, hogy mit jelent ezen a szinten az információ, és annak megfelelően tud is vele dolgozni.

Shana

 

 
2017.04.10 | Menüpont: Test-Tudat. Egészség. Mozgás. | Hozzászólások: 0

Kémcsőbe zárt harag és a Lombikos struktúra Kódunk(Megadom magam a felsőbb akaratnak Kód) kapcsolata:

 
2017.01.29 | Menüpont: Test-Tudat. Egészség. Mozgás. | Hozzászólások: 0

Új Fog-Struktúra Kód (SzTK). A fogak kétféle elváltozásáról(biologika B.R.) Fognövesztés Videó (T.T.)

 
2015.12.04 | Menüpont: Test-Tudat. Egészség. Mozgás. | Hozzászólások: 1

A testi tünetekről, betegségről, gyógyulásról, gyógyításról Kérdés-Válaszok

 
2015.11.22 | Menüpont: Test-Tudat. Egészség. Mozgás. | Hozzászólások: 0

Tapasztalati kiegészítés az Egy fénytesti síkot azzal mérünk, hogy sejtjeitek mennyire képesek a fényanyagcserére íráshoz

 
2014.02.05 | Menüpont: Test-Tudat. Egészség. Mozgás. | Hozzászólások: 0

Egy fénytesti síkot azzal mérünk, hogy sejtjeitek mennyire képesek a „fényanyagcserére”

 
2014.02.03 | Menüpont: Test-Tudat. Egészség. Mozgás. | Hozzászólások: 0

A TEST-ed csak következmény!

 Mit művelsz vele, mikor azt próbálod javítgatni? Tudod e valósan mit teszel magaddal?

"Mutatok róla egy képet, ahol a kozmikus szüleim segítségével megnézhettük, hogy annak idején amikor beszülettünk, hogyan álltunk be, hogyan torzultunk be energetikailag a térbe, egyedien, a szüleinkhez és a látszólagos külvilágunkhoz képest.

 

 gabi-1-jo.jpg

Itt azt láthatjuk, természetesen jó erősen felnagyítottan, ahogy anyuhoz és apuhoz képest a kicsi lány úgy egyensúlyozta ki a teret, hogy hátrafelé kellett dőlnie energetikailag, ráadásul a lunáris női részből kellett betolnia az anyu-apu közös terébe harmadikként, hisz ebből volt a szülőknek a legnagyobb hiányuk. Itt a kicsi lánynak sokkal nagyobb ereje és energiája volt, így ő kezdte el anyut és aput megtartani energetikailag a térben. .."

 
2013.07.09 | Menüpont: Test-Tudat. Egészség. Mozgás. | Hozzászólások: 3

Szokatlan mértékű, tünetű fáradtság (nem az ismert tavaszi )Kérdés-Válasz

"... Az a nagyon erőteljes fáradtság lehet az az átállási időszak, amikor egyszerűen lekapcsolódsz olyan régebbi energetikájú működési módokról, amik eddig az üzemanyagodat biztosították. 

Olyanok ahol nagy lendülettel vetetted bele a tevékenységeidbe, pl. edzés, izommunka, ami aztán jól eső fáradtságot adott. Az ilyen jellegű energiamódok mind polárisak voltak, amolyan mérleg egyik, másik oldala, amiről szépen lassan kezdünk átállni egy középponti forrásból kiinduló cselekvési módra, amiben már nincs nagy lendület, nincs nagy erőkifejtés, hanem inkább egy tudatos figyelem, fókuszáltság, kiegyensúlyozottság. Ehhez viszont célszerű egyre inkább a belső energiaforrásunk felé haladni...."
 
2013.04.15 | Menüpont: Test-Tudat. Egészség. Mozgás. | Hozzászólások: 0

Méreg e a méreg? Avagy a valóságrétegek felfedezése

 
2013.04.08 | Menüpont: Test-Tudat. Egészség. Mozgás.

Lebénult láb vagy álomkép. Választás

 
2013.03.06 | Menüpont: Test-Tudat. Egészség. Mozgás.

Bemozgatás az Élet Áramlásába mozgássorhoz történet

 
2012.08.11 | Menüpont: Test-Tudat. Egészség. Mozgás. | Hozzászólások: 0

Bemozgatás az Élet Áramlásába

 
2012.07.30 | Menüpont: Test-Tudat. Egészség. Mozgás. | Hozzászólások: 1

Test-Tudat -Egészség: Kell e félni a kullancstól?

 
2012.05.30 | Menüpont: Test-Tudat. Egészség. Mozgás. | Hozzászólások: 0
 


Webáruház belépés

Regisztráció Jelszókérés

Utolsó kép


Facebook

Levelezőlista



Statisztika

Online: 5
Összes: 400717
Hónap: 6902
Nap: 163