Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


I. Elengedés: Amikor akár már élvezhetjük is az elengedést

 

 

...van az az elengedés, átlényegülés gyakorlat, mondhatni praxis, ami után már kifejezetten élvezetessé válnak a lebontások és összeomlások, mert annyira jó érzés ami az üresség idején van, és ami utána betöltődik...
körről körre egyre rutinosabbá válhatunk ebben, majd a végén már szinte profi módon menedzselhetjük...
amit "szenvedésnek éltünk meg korábbi körökben, az is átminősül a tudatosságunk által, és minél jobban magunkra látunk, a téves önkép gólemjeinkre, építményeinkre, annál profibban omlaszthatjuk össze, akár percek alatt, újra és újra...

és akkor egyszer csak beérünk a vagyok aki vagyokba.. kb... , -hogy mondjam most így, ebben az  ismert formában...- egy idő után már elfogynak az építőelemek, amiből lehet még újra felhúzni újabb téves személyiség-énképet... 

Olyankor már nagyon jó létezni...,

mert bármik lehetünk percekre, hosszabb időre is akár, ha akarunk, majd elhagyjuk percek alatt azt a képet, és megint mások vagyunk, és megint más, miközben egyik sem vagyunk és semmi sem vagyunk már a mélyben..

lehet játszani bátran az energiákkal, a minőségekkel, megjeleníthetjük, megfigyelhetjük közben magunkat, és a külvilágunkat, belemerülhetünk, majd kijöhetünk belőle, miközben végig tudjuk, hogy már bármit tehetünk ezekkel a minőségekkel, mi döntünk, mi választjuk meg, hogy mit kezdünk vele, mert már kéepsek vagyunk megfigyelni és irányítani, és ekkor már nem az energiák és a minőségek rángatnak minket, hanem mi használjuk ezeket, tudatosan, célzottan is akár.

 

Ez az igazi emberi játékosság és szabad játék..  A tudattalan emberi játszmákon túl.

 

Tehát hajrá, van hova, van miért, sokkal jobb buli van utána...
kalandra fel, aki mer.. ! 

 

És egy kis összegzés, melyik ciklusunkban, hogyan engedhetünk el, és az milyen érzés lehet:

Az évek alatt nagyon sok szinten és rétegben építettem fel a látszólagos világomat, majd ha már mindent megtapasztaltam benne, rántódott ki alólam, vagy addig feszített, nyomott valami belülről, míg el nem engedtem, össze nem omlasztottam azt a képet, kapcsolódást, és haladtam tovább.

Ma éjjel egy félálomszerű tudatosságban pásztázott  a TUDAT TISZTA FÉNYE bennem, és ahogy visszanézett, ránézett nagyban a tudatom, ahogy egyben befogtam a 3 nagy ciklusomat (poláris, duális, szellemi), azt vettem észre, hogy azok a részek a legjobbak benne, ahol elengedtem.

És abban vagyok a legjobb!

És azt a megtapasztalást imádom a legjobban.

Mind a három szinten más minőségeket engedünk el, és más módon célszerű az elengedés.

A poláris-fizikai köt nyilván a leginkább, és az ahhoz a minőségekhez tartozó teremtéseink, kapcsolataink, kapcsolódásaink elengedése, arról való leválás tűnik a legnehezebbnek.

Hiszen az a legsűrűbb anyag, és ott vannak mögötte a legszélsőségesebb érzelem tartalmak.

Ilyen a teremtett családi terünk, a szüleink, a gyermekeink, a poláris férj-feleség minőségünk, a poláris, tanult, másolt végzettségeink, titulusaink,  munkahelyeink.

Ez a legragacsosabb energetikájú, legsűrűbb rezgésű, a leginkább körbeölelő, a leginkább tapasztó, a leginkább mély zsigerekig ható támasztékaink, vagy annak való ellentartásunk.

 

A duálisban leginkább az eddig ismert érzelmek, érzések elengedése van terítéken, és ott bizony más kihívások, és más megoldási módok vannak, mint a polárisban.

Ott az okozhat gondot, hogy egyáltalán merjük megengedni az érzéseket, hogy had jöjjön fel akkor is ha fáj, ha félünk tőle, ha azt hisszük nem bírnánk el a súlyát, ha soha többet nem szeretnénk érezni azokat az érzéseket, amiket érzünk.

Vagy a másik fele, amikor képtelenek vagyunk elengedni azokat az emlékeket, és a hozzá tartozó személyeket, képeket, akikkel valami nagyon mély és szép és jó érzésekben voltunk, és arra vágyunk, azt szeretnénk, hogy abból kapjunk még többet, vagy attól várjuk akitől kaptuk.

Erre a fázisaimra visszanézve imádtam belemerülni egy idő után mindenféle érzés energiába, függetlenül attól, hogy minek címkéznénk, akár félelem, irtózat, akár mély szerelem emlékkép, akár fájdalmas hiányérzet, bármi, bármi... és az lett a sport a vége felé, mikor megjelent bennem egy érzés, egy energia minőség, hogy egyrészt milyen gyorsan ismerem fel, hogy mi ez, hova kötődik, és majd milyen pillanatok alatt vagyok képes a legmélyebb oktávjától a legmagasabb oktávjáig az érzés tartalom teljes spektrumába belemenni, átélni, eljátszani, majd hogyan transzformálom át, hogyan engedem át magamon teljesen, mintha nem is lett volna.

Ha már nagy rutinunk van az érzés tartalmak felismerésében, és megélésben, és tovább engedésében, van ebben is egy amolyan élvezet, amikor semlegesítődik az energia bennünk és lenyugszsanak a hullámok, és érzi az ember minden síkján azt a jól eső ellazulást.

Mint mikor megfeszítjük az egész testet, teljes erővel, minden részünket, majd egyetlen levegő kifújással elengedjük.

Próbáljátok ki...

Nagyon kellemes érzés járja át a testet utána.

Na ez az elengedés érzése az érzéseknek, érzelmeknek, ugyan így, ugyan ezt lehet érezni utána.

 

A szellemi szintű, harmadik fázisban....

 

hm... ez még nem akar kiíródni belőlem, így hagyom még egy kicsit idebent..., hiszen mindent csak nagyon finoman, erőlködés, nyomás, feszítés, akarás nélkül vagyok képes kiírni magamból.. megengedve azt, hogy teljesen egybe álljon...

Akár több százszor is átpásztázódik bennem rétegről rétegre, mire egybe kerül egy egységes egésszé formálódik, és magától kiíródik, olyankor már csak hagyom, hogy megtörténjen.

ez a rész még nem akar..., 

hamarosan folyt.köv.

 

Amikor írtam, közben egy ilyen kedves kis dalocskát találtam, ami pont ide passzol:

 

 
 


Webáruház belépés

Regisztráció Jelszókérés

Kategóriák


Facebook

Levelezőlista



Statisztika

Online: 1
Összes: 442930
Hónap: 1474
Nap: 59