Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


I. Szabad felhasználású energia? Mikor, hogyan jelenhet meg számunkra

Szabad energia megjelenése szabad felhasználásra bárkinek?!

szabad-energia.png
katt a képre a részletekért
 
Már belefutottam ebbe a felhívásba 09.24-én is... , akkor indult el kifelé belőlem az alábbi írás, majd megálltam vele, és most újra elém jött, és bontotta tovább magát...
 
Honnan indultam?
Egy fél évvel, évvel ez előtt oda jutottam, hogy mivel már évek óta minden külső forrás támasztékot lebontottam magamban, és ezt másoknak is mutatom, tanítom, hogyan lehet valósan csinálni, bizony maradt egy-két olyan elem, ami viszont nem bontható egyéni szinten, hiszen közösségi, kollektív, összeadódott teremtés vetítésünk.
 
A Teremtő-tudat fázis leírásokat, összegzéseimet itt olvashatjátok: 
 
Így indult el nyáron azokon a pontokon a közös, kollektív, társteremtő bontás, és előhívás amikre csak együtt, összefogva, összeadódóan vagyunk képesek. 
Ezt követhettétek valósan végig velünk a SzívTudat Központ oldalon, és erről beszélek az ott található hanganyagokon.
Ebből az idevágó indító hang-anyag : 
 
Szerencsére sokan kezdtek el velünk valósan együtt dolgozni saját magukon, a közös mintáinkon.
 
Ennek egyik égető, és mindenkit éritő szelete, szegmense az energiafelhasználás módunk, energiafogyasztásunk, energiával való ellátottságunk. Még egyszerűbben a fűtés és áram használat.
Addig, míg az eddig ismert módú és keretrendszerű szolgáltatóktól függünk, addig nem tudjuk elérni teljesen a belső és külső szabadságunkat.
Az egyedi, túlélő módú leválások, kiválások még nem a valós szabadság irányába történnek.
Mivel ezzel egy időben ez a csapat jelent meg a világomban, hasonló tudat szintet megfogalmazva, és ahogy végig néztem a honlapjukat, rájuk tettem a fókuszt, és beléjük helyeztem a bizalmamat, adtam nekik esélyt magamban, és lehetőséget, hogy ők hívják elő, hozzanak létre az én külvilágomban a belső energiaforrásomnak és tudatállpotomnak megfelelő minőségű eszközt.
Aztán most megtorpantam, de arra jó ez a figyelem, hogy pontosítsuk és tudatosítsuk, hogy kinek, mikor és hogyan jelenhet meg a külvilágában egy szabad energia felhasználású eszköz.
 
Lássuk:
 
Tudjuk, hogy minden amit kívül látunk belőlünk vetítődik ki, a látott közös kép és manifesztációk az ami bennünk van, tehát következmény. 
A belsőnk kivetült következménye.
Minden tudat összeadódott közös képe pedig a jelenlegi látható objektív valóságunk.
 
Mikor tud kívül szabad energia számunkra kollektíven megjelenni ezek szerint, ha logikusan végig gondoljuk?
 
Akkor, ha belül meg van!
 
Hiszen ami belül megtörténik bennünk, az  fog kívülre kivetülni, tehát az lesz kívül is láthatóan.
 
Vagyis, először belül érjük el magunkban, a saját szabad energia felhasználásunkat, a belső energiáink felszabadítását.
A saját forrás energiánkba bejutás folytán, a saját forrásenergiánk használata által.
 
Amíg külső támasztékokat használunk, amíg mások külső forrásaiba kapaszkodunk, amíg kívülről várjuk, kapjuk, erőszakoljuk ki bármilyen formában az erőforrásainkat, addig nem a saját belső forrásunkat, erőforrásainkat használjuk, hanem másokét.
Vagy a saját forrásaink feletti hatalmat adjuk át másoknak, tévesen, mert azt hisszük azt nekünk át kell adnunk mindenféle szabályokra, vagy erőviszonyra hivatkozva.
Összességében kihasználunk másokat, vagy odaadjuk kihasználásra magunkat, vagyis kihasználjuk magunkat, kihasználjuk a természetet, kihasználjuk az élővilágot... shalala...
Tehát KI-használás folyik, KINT-ről használás folyik, KÍN-nal használás folyik.
Addig kívül sem tud másmilyen kép megjelenni, mint ami belül van.
Marad a régi módú külső erőforrások használása, míg magunk előbb fel nem szabadítjuk saját magunkat alóla.
 
Hogyan lehetséges ez gyakorlatiasan?
Valójában attól, mert erre együtt közösen meditálva vágyakozunk nem fog megtörténni. Sőt a közös vágyképe annak amit szeretnénk még messzebb tolja tőlünk, még inkább kihelyezve magunkból a forrásenergiánk elérésének lehetőségét, hiszen ki-felé figyelünk és kint-ről várjuk ami belül van.
 
Akkor tud megjelenni számunkra, ha abból amiben most vagyunk kibontjuk magunkat, kihámozzuk magunkat, lebontjuk magunkról a külső forrásokat, támasztékokat, tapaszokat, és ezzel egy időben egyre belsőbb forrásunkba kapaszkodunk befelé, és egyre inkább abból kezdünk el működni, belülről kifelé, és nem kívülről tartva.
Tehát a jelenlegi támasztékokról való tudatos leválás, abban az ütemben, ahogy képesek vagyunk rá, és ezzel egy időben egyre több belső forrás minőségünk valós előhívása helyette magunkban.
Így szabadítjuk fel a belső forrásainkat, és így fog kívül is megjelenni számunkra a szabad felhasználású, szabad energiaforrás egyénileg és majd összeadódóan kollektíven is.
A hozzá való technológiák, segítségek, eszközök a kivitelezéshez, szintén már csak következmény lesz számunkra.
A bennünk lévő tudatszintünkön, lélekszintünkön lévő energiaminőségünknek, rezgésminőségünknek megfelelő eszközök, mint következmény jelenik meg számunkra, hogy kiszolgáljon minket az adott szintünkön, az adott minőségünknek megfelelően.
 
Tehát, hogy már ne az eddig ismert szintű eszközök és források által legyünk kiszoláglva, előbb elhagyjuk a jelenlegit, és beljebb haladunk magunbak, és így feljebb magunkban, egy belsőbb forrásenergiára és ez által egy magasabb tudat állapotba, ahol már az annak megfelelő technológiai eszközök lesznek számunkra természetes módon elérhetőek, hiszen belőlünk vetítődik ki, ott akkor már az, amire ott és úgy van szükségünk.
Tehát a külső kép mint manifesztáció mindig következmény.
 
 
csak egy emlékeztető kép, hogy mikkel, -jelen pillanatban- milyen sok külső támasztékokkal, külső forrásokkal, kihelyezett életenergianyelő rendszerekkel kötjük le a figyelmünket, mit tartunk és támasztunk mi magunk, mire mennek el a belső erőforrásaink kollektíven: 
 
katt a képre

levalas-v1.jpg

 

 Amíg ezek a rendszerek vesznek körbe, addig nincs szabad energia felhasználás, hiszen addig nem vagyunk szabadok...

Amíg ennek a zárt energiarendszernek az elemei valósan ott vannak körülöttünk, addig mi benne vagyunk ebben a rendszerben, és ott nincs jelen más csak azok a technológiák és csak úgy, ahogy ennek a rendszernek a kívülről használós, másból táplálkozó, mást tartó, támasztó minőségei szerint lehetséges.

Ezt lásd úgy mint egy több emeletes házat, aminek most mondjuk a 3. emeletén csücsülünk kollektíven, és nagyon nem vagyunk szabadok, mert ezek a külső támasztékok tartanak. 

Ott csücsülnek az emberek a bezárt kis falacskájuk mögött, a saját börtönükben.

A falacska az véd és egyben be is zár.

Biztonságos börtön.

Ahhoz, hogy egy magasabb tudati és lélekminőségű emeletre kibontsuk magunkat, ezeket a most támasztó elemeket elhagyjuk valósan, gyakorlatiasan, ténylegesen, és előhívunk magunkban olyan belső minőségeket, amik már ezek helyett és ezek nélkül tartanak meg minket.

Akkor fogunk annyival feljebb kerülni a saját belső tudatosságunkban valósan, hogy olyan infomrmációs sávra kapcsoljunk át, ahol már annak a tudati állapotunknak megfelelő technológiai megoldások meg tudnak jelenni számunkra.

 

folytatás hamarosan... 

 

gyors lejegyzések, amik kibotásra várnak:

 

II. Szellemi szabadság:

Tudati szűk keresztmetszetek

Tanult, másolt technikai, technológiai ismeretek mint korlátozó tényezők

 

III. Tudatos Összeadódó Társteremtés 

A társteremtésben résztvevők tudati és hitrendszeri szint különbségei, hozott mintái tudatosítása, lebontása

Ki milyen szándékkal vesz részt a közös társteremtésben, milyen belső indítattásból, ezeknek a minőségek a tudatosáítsa, és egybehangolása

 

IV. Szabad energia felhasználás és a pénz mátrix kapcsolata

Miből hozod létre, milyen forrásból származó és milyen mértékű külső értékmérő forrásokat használsz hozzá

Eddigi példák, az eddig előhívott találmányok, energiatakarékos, környezet-tudatosabbanak látszó megoldások miért nem kerülhettek be a kollektív felhasználásba,

valódi okok... 

Az a technológia, amihez nagy külső értékmérő befektetés szükséges, majd annak elterjedése szintén sokba kerül külső értékmérőben, az valójában még nem a valódi tisztább energiafelhasználás irányából előhívódott, hanem egyre távolabb van a valós, belső forrás energia, és a valós magasabb tudatsávú technológiáktól

...... 

 

stb...

részletek később...

 

És még egy információ szösszenet:

Bárki, aki azt hiszi, gondolja, hogy neki nem kell érte tennie valamilyen formában, hogy oda eljusson önmagán belül, hogy a világában hasonló külső eszközök megjelenjenek, becsapja és áltatja magát.

Ha a kollektív tudatosság folytán meg lesz az az összeadódó tudati és lélekminőség akik számára bármi ilyen jellegű előhívódhat, és ez mindenkinek szabad felhasználásra kerül, akkor is fogja kapni a lélek az adott kihívás minőséget, csak az élete más területén fog megjellni számára. Tehát nem ér ebben sem megúszára játszani, és másoktól várni, kívülről, hogy majd megteremtik számára.. 

 

folyt.köv.

 

2017.10.04. Kibővítés, újra értékelés.

A fenti gyors lejegyzés óta bizony több év telt el, és már nem csak azt tanuljuk, és gyakoroljuk, hogyan válunk le az eddigi külső támaszték, belső energia forrásunkat elvonó rendszerekről, hanem bizony mára odáig jutottunk, hogy ehhez már nagyon egyszerű, gyors segítség technikákat is beszültünk számotokra, hogyan tudtok egyszerűen, gyorsan visszaérkezni a saját belső forrásotokba, a belső energia forrásotokba visszakapcsolódni, és így elhagyni egyre könnyebben ,  biztonságosabban az eddigi külső támaszték rendszereket.

Ehhez több szintű segítséget is beraktam, megosztottam már számotokra 

 

A teljesség igénye nélkül ebből egy pár, a belső forrásotokba, as aját energiátokba visszasegítő segítő információk, technikák:

 

 

 

A saját forrásgenerátorotok újraindítása 1. rész: Ha fáj, szorít a mellkasod, szúr a szíved, mit tehetsz. Segédlet.

 

 

 

 

 
 


Webáruház belépés

Regisztráció Jelszókérés

Kategóriák


Facebook

Levelezőlista



Statisztika

Online: 1
Összes: 433310
Hónap: 3888
Nap: 84