Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mit jelent az, hogy előhívás, átégetés a tudatosság tükrében?

 

elohivas.jpgEz egy korábbi saját magam számára rögzített írásom a tudatosodásom egy pontján, ahogy akkor képes voltam magam számra a magam állapotát megfogalmazni.

Az eredeti címe: Miért tűnik „nehéznek”  a tudatosság?

Ma már persze nem tűnik „nehéznek”, hanem alapállapotom, természetes létezési módommá vált. Kicsit kibővítettem a mai állapotomnak megfelelően.

Ami előhívta az emléktárból az írást, az egy kérdés volt felém egy kedves ismerősömtől. A kérdése az volt, hogy gyakran használom, azt a kifejezést, hogy „átégettem magamon”, „előhívtam magamból”. Mit is takar ez valójában?

Remélem ez a kis szösszenet ad rá valamilyen szintű választ, arra, hogyan is csináltam, csinálom ezt élően a gyakorlatban magamban.

Így:

Ha van egy felismerésem, meglátom, tudom, az még csak az első lépés, ahonnan valósan elindulhatok.  Egy iránytű. A gondolatok folyamatosan áramlanak, hisz benne van a levegőben, mindenhol. Az elmébe bekúsznak a különböző gondolatok, amire kondicionálva vagyok, mert már annyi ideje velem vannak, hogy már a részemmé váltak, azonosítottam magam velük. Itt rezegnek folyamatosan körülöttem, és abban a pillanatban mikor bekúszik, és szokásos módon, automatikusan teret adok magamban neki, már azzá is váltam. A gondolattá. Azonosultam vele, az vagyok én. Abban a pillanatban megjelenik bennem egy hozzá társított érzés, ami teljesen elural, elönt, majd erre is reagálok, és azonosítom magam vele, hogy én érzem ezt és azt, pl. dühös vagyok, megbántott vagyok…stb… itt nincs vége, mert a fizikai testemben is megjelenik érzetként, ami a testem különböző pontján érzékelhető. Összeszorul a szívem, vagy a gyomrom görcsbe rándul, vagy elszédülök, lezsibbadok, hányingerem lesz… stb… attól függően milyen jellegű gondolat, milyen érzést aktivál és az hova vetül be a testembe.

Tehát attól, hogy egy-egy ilyen gondolattal való azonosulásomat felismerem, tudatosítom, még nem oldottam meg, csak már tudhatom, hogy az a gondolat nem én vagyok. Attól még ezek a gondolatok állandóan vissza-vissza térnek, egészen addig, míg hatással vannak rám. Ez egy folyamat, ami nagyfokú éberséget kíván. Folyamatos figyelmet, tudatosságot. De a tudatosság, a figyelem állapota nincs jelen folyamatosan, mert egész eddig nem így működtem. Hozzá kell szoktatnom magam, edzeni kell magam a figyelemre, ez gyakorlat, ami időt vesz igénybe, és egyre inkább képességé válhat, minél többet gyakorlom.

Tehát nincs olyan, hogy valaki megvilágosodik egy pillanat alatt, és aztán úgy is marad. Nem.  Számtalanszor megvilágosodunk, minden alkalommal, mikor egy-egy tudattalan működésünkre, reflexiónkra rálátunk, meglátjuk, felismerjük. Utána viszont szorgosan észre kell venni minden alkalommal, és különböző válaszokat adni rá magunkban. Vagyis nem kell, de valahogy hiába tudjuk és mondjuk magunknak a felismerésünk okán, hogy azok nem mi vagyunk, attól az még ugyan úgy ott van, és hat érzelmileg, és hat érzetileg is. A legtovább a testi szint tartja magát, mikor már érzelmileg sem érint meg, a test még akkor is reagálhat, mert ott bizony még tárolódik ahhoz a gondolati, érzelmi mintához tartózó érzet.

Sosem értettem, hogy miért nem változik semmi, hiába járnak az emberek mindenféle oldásokra, különböző spirituális közösségekbe.  Hisz ott olyan érzelmi állapotba kerülnek, hogy felismerhetik, és kapnak rá egy energetikai oldást. Majd megnyugszik az illető és hazamegy, és mivel senki nem tudatosította benne, hogy bizony ezek a gondolatok attól még ott vannak mindenhol, ugyan úgy be fog kúszni, ugyan úgy érzelmet fog kiváltani, és ugyan olyan érzettel is fog járni, ezért egy idő után szinte ugyan ott tart, mint előtte. Az egyetlen dolog amit nyomatékosítani kéne, hogy legyen éber, és minden pillanatban vegye észre, és ott hagyja abba, állítsa meg a folyamatot, ha már bekúszott az a gondolat. Ez viszont egy folyamat, nem történik meg egyik pillanatról a másikra. Egész addig fog folyamatosan be-be kúszni, míg végül meg nem találja magában rá a végső választ az ember, hogy miért is tudott ez rá hatni.  

Mit tud ebből előhívni saját maga számára!

 kérdések pl. bizalom témakörben:

Miért zavar engem, hogy nem fogadja el az én tudásomat, képességeimet, tapasztalatomat? Miért fontos számomra, hogy "ő" mit gondol rólam? Miért fáj az, hogy ami itt van nálam az nem kell,  és inkább mástól szeretné megkapni? Miért zavar, hogy az én képességeimet nem fogadja el? Kevesebb leszek ettől én? Nem érzem az elismerést? Miért kívülről várom az elismerést? Kinek és mit akarok bebizonyítani? Magamnak? Miért kell nekem bármit is bizonyítani? Talán én magam nem hiszem el saját magamnak? Kétségeim vannak saját magamban? Nem bízom saját magamban? Ha én nem bízom saját magamban, és ezért a külvilágomtól várok megerősítést, és mivel csak azt láthatom kívül, ami bennem van, így hogyan várhatnék kívül bizalmat, ha belül nincs meg bennem.

Megoldás: bizalom a saját képességeimben, saját magamban, függetlenül attól, mit mutat a jelenlegi külvilágom. A külvilágom csak akkor fogja már azt visszatükrözni, ha bennem valósan stabillá vált. Amíg billegek, amíg nem bírom megtartani ezt a bizalmat magam iránt magamban, addig a külvilágom folyamatosan ezt is fogja mutatni. Ez gyakorlat, gyakorlás, éberség, folyamatos „feladat”. Nem lehet abbahagyni, ezt tenni kell cselekvően magamban. Folyamatosan észrevenni, és visszahelyezni magam a bizalomba, de nem csak gondolatban, nem csak mondogatni magamnak, hanem minél több valós tapasztalatom van, azok lesznek a valós megerősítéseim, amik a stabil, biztos alapot fogják adni bennem a bizalomhoz. Ez olyan, mint egy épület. Fel kell építeni magamban. Ez éberség, munka, figyelem, cselekvés. Amíg nem stabil az alap, addig nincs hova építkezni, és addig kell visszabontogatni a falakat, amíg még rezeg az alap, amíg van ami megrezgeteti, ami még kibillent.  Vagyis amíg érzelmi töltés van mögötte, ahol bezárultam, ahol elvesztettem a magamba vetett bizalmamat. Ennek mentén érdemes leásni az elejéig, a gyökérpontig, ahol felhúztam a védelmi falamat, és átestem a kettősségbe, aminek alapja, gyökere bennem a bizalmatlanság lett. Innentől kezdve két részre szakadt személyiségrészem egyik fele túlzottan naivan bízik, a másik fele pedig túlzottan bizalmatlan. Ez megjelenik a külvilágomban is, és attól függően melyik részemmel azonosítom magam, úgy fog kivetülni a külvilágomba a másik része, rávetítve másokra, miközben az is az enyém.

Ma már a TUDAT Tiszta Fényével átvilágítva könnyebb, gyorsabb a minták felismerése de a tudatosság, az éber figyelem, az hogy egyáltalán észre vegyem minden pillanatban az ugyan úgy adott.

Majd nem elég itt megállni, hanem mint például a bizalom esetében célszerű egyre mélyebben visszakapcsolódni magamba, és a saját magam bizalmába.  Hiszen a bizalom pont egy olyan minőség, amit valamikor kiesve az egységemből csak elvesztettem magamban, elfelejtettem, bezártam magamba, elaludtam rá, és most nem emlékszem rá. Valójában alaptermészetem.

Azt hiszem itt már egyértelmű, hogy nem a külső személy lesz a valódi oka annak, ha nem bízok benne, akire rávetítem jobb híján. Addig fogok kívül bizalmatlanságot tapasztalni bármilyen formában, akár úgy, hogy bennem nem bíznak, akár úgy, hogy én nem bízhatok az adott illetőkben, míg az alap hiány, a bizalom hiánya el nem tűnik a rendszeremből.

De kivel is azonosítom magam, mikor azt mondom alaptermészetem?

Mert az akinek most hiszem, gondolom magam, az nem ugyan az, mint akinek például ez a bizalom  az alaptermészete.

Akinek hiszem magam, az az egységből kettősségbe esett személyiség énem, akit hiába tanítgatok, aki hiába cserélget magában negatív minőségeket pozitívra abban a meghatározottságomban, hiába győzködi magát, hiába töltöget bármiféle technikákkal magába bizalom információkat, attól még a mélyben az alap hiány nem változik, míg oda le nem jutok, azon át nem fordulok a valódi önmagamba, és megtapasztalom magamban valósan azt a bizalmat, mondhatni újra.

Innentől kezdve lesz valódi választásom, mikor kiesek a saját bizalmamból, hogy hova helyezzem vissza magam. Amíg vissza nem jutok mag-omba, addig csak döntök, hogy ugyan annak a hiánynak, mint például a bizalom, a hiányát élem, vagy megpróbálom a hiány ellenére áthelyezni a fókuszt és bízni.

 

Itt most megállok, és nyitva hagyom ezt a tapasztalati megosztást…

Ha úgy érzitek van kérdésetek, vagy saját tapasztalatotok,  akkor osszátok meg egymással és segítsük ilyen formában is egymást a megértésekben, a különböző minőségeink valós előhívásában.

Minden kérdés fontos és hasznos lehet mindenki számára, és ha felmerül a kérdés, ott bizony már a válasz is ott van.

szeretettel

Judit

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Szandra - schleglszandra@gmail.com

Szia Judit!
Nekem volna pár kérdésem.Azt mondod a gondolatok szállnak a levegőben aztán bekúsznak az elmébe.Oké de honnan jönnek?Bárkitől jöhetnek?Csak emberektől?

Másik
Az elmébe bekúsznak a különböző gondolatok, amire kondicionálva vagyok, mert már annyi ideje velem vannak, hogy már a részemmé váltak, azonosítottam magam velük.
Mit jelent hogy kondicionálva vagyok rá?

Harmadik
Utána viszont szorgosan észre kell venni minden alkalommal, és különböző válaszokat adni rá magunkban.
Ezt hogy érted?Észreveszem a gondolattal,érzelemmel való azonulásomat ami testi szinten is jelentkezik de mi az a mondatodban hogy különböző választ adok rá?

Végezetül említenél egy konkrét példát az életedből hogy lássam ,,levezetve"hogyan égetted ki magadból?

Nagyon szépen köszönöm.

 


Webáruház belépés

Regisztráció Jelszókérés

Utolsó kép


Facebook

Levelezőlista



Statisztika

Online: 2
Összes: 410041
Hónap: 5387
Nap: 135